2015. augusztus 2., vasárnap

Cak a söröm öröm!



2015.07.31. AB/CD Rocktogon

Soha, senki nem találná ki, hogy most épp melyik az a zenekar amire önfeledten táncikáltunk és hülyéskedtünk, alapozással egybekötve miközben próbáltuk összeszedni magunkat, hogy végre elindulhassunk. Szégyen vagy nem, ez nem más mint a !One Direction!. Hallgass bele aztán szeresd vagy utáld. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat rá. Kifejezetten feldobta a buli előtti hangulatunkat. Ciki vagy nem, szeretem a zenéjüket!
Az utazás elég unalmasan telt, bár igyekeztünk feldobni zenehallgatással és ülve táncikálással.
Mire a Rocktogonhoz értünk már túl voltunk az alapozáson, úgyhogy egyből irány a ruhatár ahol relatíve gyorsan végeztünk. Persze Ny megint nem tudta megállni, hogy ne méltatlankodjon az elmaradt puszi miatt.  Ez már amolyan megszokott még talán aranyosnak is mondható, kis vicces sértődött gyermeki megjegyzés részéről.
Az estét megint a mosdóban kezdtük, ahol sikerült összeismerkednünk egy csajjal, akit Gothikának neveztünk el. Be se mutatkoztunk egymásnak (szerencsére!) így nincs szemernyi lelkiismeret furdalásunk se, hogy nem emlékszünk rá. Akkor még egész jó fejnek tűnt, úgyhogy kimentünk vele cigizni, közben beszélgettünk, és bár a téma magánügyet érintett őszintén próbáltunk meg válaszolni, már csak azért is mert magunktól ezeket a témákat nem hozzuk fel és így egy kicsit egymás előtt is tisztáztuk kicsit a dolgokat. Közel állunk egymáshoz, szeretjük a másikat. Épp ezért nem feszegetünk olyasmit, amit a másik nem akar.  Talán ezért sem figyeltünk fel az intő jelekre, hogy valami nagyon nem stimmel ennél a csajnál. Az első, ami furcsán hatott, hogy neki nincs pénze/kevés van, úgyhogy inkább menjünk el egy boltba sört venni, amit majd bevisz a táskájába. Nem díjaztuk az ötletet, meg barmok vagyunk, úgyhogy meghívtuk. Utálom az ilyet! Ha nincs pénze, akkor ne alapozzon arra, hogy majd valakit elkap és lenyúlja. Ki nem állhatom, ha kihasználnak, csak azért mert rendes vagyok és meghívlak valamire.
 A bárnál egy (nekünk még új) csaj szolgált ki minket és kértük a szokásos vodka-sör kombónkat, ami elég nagy zavart okozott és értetlenkedést, mert Ő ilyennel eddig még nem találkozott. Tekintve, hogy a normál átlag emberek nem isznak ilyet meg is értem. Csak az elvetemült vadállatok bírják. Persze mi egyből elkezdtük noszogatni meg poénkodni, hogy oldjuk a zavart. Szegénykémnél tízessel akartam fizetni, amit ő aztán szépen egybe vissza is adott és még hozzácsapott egy ötöst. Angieyvel és Gothikával egyből észrevettük, de míg Angiey hangot adott a hibának, addig Gothika engem próbált meggyőzni, miközben a hatás kedvéért a kezemet is rángatta, hogy rakjam el, mert mindenki más ezt tenné még ő is a helyemben, meg maradjunk már csöndben ha már egyszer ilyen ”szerencsénk” van. A pultos csaj még mindig a hibát kereste úgyhogy én is beszálltam és meglobogtattam a pénzt, hogy lényegében még Ő fizetett, hogy ott ittunk.  Védelmében szóljon, hogy félhomályban az új tízezrest könnyű a húszassal összekeverni. Én is foglakozom pénzzel, kasszával. Tudom milyen, ha az embernek hiánya van. Pláne, ha nem csak a te felelőséged, mert rajtad kívül más is belenyúlhat. Ilyenkor együtt fizetitek a hiányt.
Kifejezetten utálom, ha valaki szándékosan kicseszik a másikkal. Éppen ezért kicsit dühösen és kioktató hangnemben magyaráztam el Gothikának, hogy nem fogom szó nélkül hagyni, hogy hiányt csináljon a pultos csaj, mert ezt majd záráskor neki kell kifizetni. Egyszerűen gerinctelen dolognak tartom az ilyet, és persze mindenki gondoljon bele, hogy fordított esetben milyen dühös lenne. Ahogy körülnéztem a bár környékén elég sok döbbent arcot láttam, bele értve a pultosokét is. Csak remélni merem, hogy a döbbenet nem az ufó viselkedésünknek szólt, mert ne adj isten itt mindenki átbaszása a jellemző.
Legalább a pultos csaj hálás volt érte és meg is köszönte, hogy nem sétáltunk csak úgy el. Sajnos valószínűnek tartom, hogy azért néztek mert szóltunk…

Valószínűleg Gothikának elment a füle mellett, mert a következő pillanatba már az érdekelte, hogy mikor kezdődik a koncert. Így utólag visszagondolva tényleg ott virított a neontábla a feje fölött, hogy ’NEM VAGYOK TELJESEN NORMÁLIS’.

Kezdésre pont be is értünk és feledve a kis közjátékot remekül szórakoztunk koncert alatt. Mondjuk azért hozzá teszem kicsit nehéz úgy táncolni részegen az első sorban, hogy közben a fejed felett/mellett/előtt hadonásznak egy gitárral. A hangulat nagyon jó volt, a legtöbben táncoltak néhányan már a pogózás határát súrolva néha nekünk csapódtak, amit mi nem sajnáltunk viszonozni. Néha üdítő visszalökni egy pár barmot. Kis műsort is sikerült már megint csinálni (persze akaratlanul, nem volt betervezve) azzal, hogy fogdostuk egymást tánc közben meg csókolóztunk így hármasban. Nem mindig zavar, ha alaki rámenős, de belőle már a koncert elején elegem lett. Arról nem is beszélve, hogy rühellem, ha megpróbálnak elszakítani Alicetől. A figyelmem is folyamatosan próbálta magára vonni. Érdekes, hogy Gothika amennyire bulizni akart meg nem akart lemaradni a koncertről, ahhoz képest állandóan ki mászkált különféle indokokkal, és rángatott volna minket is. Csakhogy minket szinte lehetetlen elrángatni.

 Nem is mi lennénk, ha nem fűznék hozzá minden átvezető szöveghez valami poénos beszólást, legtöbbször egymásnak címezve, de valahogy mindig túl hangosan. Ny-t is sikerült így alázni egy picit, mivel utolsó számhoz Őt szólították mint dobost (már megfordult a fejemben, hogy csak ezt az egy számot tudja eljátszani… Valószínűnek tartom, hogy nem, de azért hallanék tőle már mást is), és amíg evickélt a nép között ment a Róólandozás és én akarva/akaratlan körszakállat imitáltam ami a legtöbbek figyelmét nem kerülte el és amilyen mákom van az érintettét sem.  (Ne értsük félre, nem a bántás a cél!) Annyira jól sikerült a koncert, hogy nem akarták leengedni a bandát a színpadról, úgyhogy még két ráadás számot is játszottak.

Koncert után oszlani kezdett a tömeg, mi is mentünk cigizni. Feltűnt, hogy Gothika elég részeg amit szóvá is tettem, mert nem az a cél, hogy addig itassuk, amíg kifekszik. Kivéve indokolt esetekben! (Szülinap) Nem nagyon tetszett neki a dolog, de itt még nem nagyon vitázott, viszont a mosdóba beérve már átvedlett hülye nyávogó picsává. Itt kicsit magára hagytuk, hogy intézze el amit kell, addig köszönünk Dj-nek. Valamint megfordult a fejünkben, hogy azért Gotikát lerázzuk valahogy…
Ő hatalmas öleléssel fogadott minket és a szokásos baromkodás mellett megbeszéltük, hogy milyen számokat szeretnénk majd hallani, bár úgy is tudja. Közben megérkezett Ny is, akivel kisebb udvariassági csatát vívtunk, hogy nyugodtan kérjünk számot meg minden Ő vár, persze mi ezen már túl voltunk és nem akartuk feltartani, látszólag sietett. Nagy nehezen kivette a cuccait a púltból, mi közben hatalmas elégedettséggel csodáltuk meg a karját és egyéb tartozékait. Valamint én határozottan kijelentettem, hogy nem félünk tőle, csak jó távolabb látni. Pláne, ha már ittunk… Minden bizonnyal hihető volt… Ami szép az szép, de nem csak ezért néztem olyan bőszen, hanem azért is mert kíváncsi voltam a csörgés okára amit járás közben produkált. Mert ha akkor megláttam volna muter derelyeszaggatóját a lábán, mint magyar megoldás a cowboy csizmára erősített sarkantyú helyettesítésére nem vállalok felelősséget a reakciómért.  (LOL!)
Kicsit még baromkodtunk a Dj-vel aztán mivel szomjas voltam és nehogy má’ Gothika miatt ne igyak, elmentünk a bárhoz, ahol viszont tömeg volt. Sokáig kellett várnunk, mert kicsit elúsztak a pultosok, de a srác többször szólt nekem, ne haragudjak sajna várnom kell egy kicsit. Nem volt vele semmi bajom, közben szórakozhattunk Dj-nek a két ismerősén akik bemutatkoztak de őszintén, nem figyeltem. A Dj-t bimbicsavargatással üdvözölték és valami Ő itt a buzi barátom vagy milyen szöveg volt hozzá. Ez überelt minden olyan jelentéktelen dolgot, mint a neve. Figyeltem, hogy ne maradjak le semmiről, olyan apróságok, mint a név nem terhelhette a memóriámat!
Aztán jött Gothika a negatív hullámaival és a megbántott arcával. És már nem volt ott a híd. (Érti, aki érti…) Mert biztos ott hagytuk, mert le akarjuk rázni. Azért volt benne némi igazság. Én legalábbis reméltem, hogy elfelejt minket. Bár annyira mégsem volt részeg… A kurva tömeg közepén állok és várom, hogy kiszolgáljanak!
Egy gyors váltás után már mellettem verte a pultot és cseszegette a srácot, hogy figyeljen már ide és szolgálja ki a barátnőmet végre, közben idegesít a „Ne hagyd már!” szöveggel. Ez nem csak nekem, hanem a pultosnak sem tetszett és miközben kioktattam ismét a csajt, hogy moderálja magát és fogja be, mert megkértek hogy várjak egy kicsit, a tömegre való tekintettel, közben a srácot is nyugtattam, hogy nincs gond csak részeg a lelkem. Én szívem szerint már ott belevertem volna a fejét a pultba. Fasznak iszik aki nem bírja, és ilyen hülye lesz a piától!

Szokásunkhoz híven visszamentünk táncolni, és amint letettem a söröm ő egyből nyúlt utána. Alapvetően nem szeretjük, ha hozzáérnek az italunkhoz. Volt már, hogy beletettek valamit. Egyszerűen csak takarodjanak a sörünk közeléből! Előbb kell ahhoz felkelni, hogy lenyúld a söröm cica. Azért a pofátlanságnak is van határa, ráadásul, aki nem bírja becsatolni a táskáját az pont elég részeg ahhoz, hogy egy kicsit leálljon és elkezdjen józanodni. Nem mondom, mi sem vagyunk angyalok, de egymásra hallgatunk és próbálunk úgy egyensúlyozni a részegség határán belül, hogy ne legyen belőle probléma vagy totális égés. Tényleg csak jót akartunk.
Sajnos ő ezt nem védésnek fogta fel, hanem támadásnak közben pedig küzdött a sörért, amit a skizofrén kirohanásai után már akkor se adtam volna oda, ha józanabb. A női fegyvertár két végletére támaszkodva, hol kedvesen bújva, fogdosva kérlelt és bizonygatott, hogy teljesen jól van; hol megkergült picsa módjára hisztizve, beszólva bűntudatot keltve dühöngött. De ami a legjobban tetszett, hogy csak azért csapódott csábosan egy társasághoz, hogy itassák még. Sajnos a legtöbb ’kisasszony’ ezt csinálja a szórakozó helyeken. Mi eddig se csináltuk és ezután se fogjuk.
És még Ő nem érti, hogy mi a problémám ezek után vele. Csibe-maci! Fel akarsz minket szedni, utána meg elmész és rázod magad másnak. Nem vagyok hülye. Más levetett cucca nem kell. Az ilyenek miatt tartanak minden nőt ribancnak. Szerencsére eddig ilyenhez nekünk még nem volt ’szerencsénk’. Most viszont megkaptuk.
Elég sokáig veszekedtünk kisebb szüneteket beiktatva, mert annyira felhúzott, és kezdett már megfojtani a közelsége, hogy ki kellett mennem levegőzni. Egyszerűen kirohant a teremből Alice. Ezzel a ribanc az én nyakamban landolt. Nos nem épp kedvesen fogtam meg a kezét és löktem hátrébb. A kis közjáték után rohantam Alice után, akit nem találtam a mosdóban, így kifelé vettem az irányt.
Háromszor futottunk neki a beszélgetésnek, mert annyira nem értette, hogy most miért is hagytuk ott. 
Elegem van az ilyen emberekből, akik nem képesek felfogni, hogy nem azért mondunk vagy teszünk valamit, mert akkora szemét szar emberek vagyunk, hanem mert ha már összeismerkedtünk, akkor megpróbálunk rá vigyázni, végül is velünk volt fél este. De én itt fejeztem be, nem vagyok hajlandó hálátlan picsákra pazarolni az időm és pátyolgatni a hülye fejüket. 
Elég sokan hitték azt, hogy Angieyvel vesztünk össze. Akkor még nem értettem, miért mondja az egyik vicces kedvű birzi, hogy ’Zűr van a paradicsomban’, de így visszagondolva tényleg úgy nézett ki.
Miután nagy nehezen sikerült lekoptatni Gothikát, visszamentünk táncolni. Később egy srác, akivel Gothika nagyban elszórakozott, odajött hozzánk. Azt akarta, hogy vigyázzunk a csajra, mert ő elmegy. Imádtam a megvetéssel teli értetlen tekintetét, amikor közöltem, hogy leszarom mi van a csajjal én végeztem vele és nyugodtan menjen. Miután nem hatott rám a ’de egész koncerten veletek volt’ kioktató hangnemmel fűszerezett mondata, feladta. Érdekes, hogy egész este ott maradt a srác csak lekoptatta magáról Gothikát. Ennyit róla is. Úgy tűnik másoknak kell a mi levetett cuccunk…
Szerencsére utána jól éreztük magunkat. Megint találtunk egy önkéntes biztit, aki elég cuki volt szinte meg sem állt folyton táncolt és a jelmondatát is imádtuk, miszerint „ha valaki ennyire élvezi a táncot akkor azt ösztönözni kell” közben intett a beazonosíthatatlan törzsi táncos felé aki teljes átéléssel pörgött. Ha valaki ennyire élvezi a táncot, akkor az másoknak is mosolyt csal az arcára. Öröm látni, hogy vannak olyanok akiket nem zavar, hogy valaki jól érzi magát, hanem bátorítja, bíztatja. Nekünk is segített egy kicsit, mert szerinte nem egészen úgy kell ”ír táncolni” ahogy mi próbálkoztunk. Hatalmas türelemmel és sok segítséggel összehoztunk pár lépést. Sok röhögő arcot láttam. Mi is jókat nevettünk közben.
2-3-ig maradtunk, aztán elköszöntünk Dj-től, aki nagyon marasztalt minket, úgyhogy megint ökörködtünk egy kicsit aztán egy mellkaspacsi (Tudod amikor felugrasz a levegőbe és a másik mellkasának ütöd a melled. Lehet hogy ez csak férfiaknál elfogadott?!) után magára hagytuk a döbbent Dj-t.
Bizti is próbált maradásra bírni minket, végül ő is sajnálkozva de elengedett minket.

 Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Csók és puszi Alice & Angiey