Mer én egy szar ember vagyok! Meg dinoszaurusz…

2014.07.25. AB/CD Rocktogon

A lehető legjobban indult a reggelünk vagyis a hajnalunk, mivel akkor botorkáltunk hazafelé az előző napi HIM koncertről. Gondoltuk kajálunk egyet a parkban meg pihenünk a nagy séta után. A Budapest Parktól átsétálni az Oktogonig azért nem rossz. Részegen, koncert után… Persze fáradt az ember meg már mindene tele van az emberekkel, és már csak egy puha ágyra vágyik. Nekünk ilyenkor akkora mázlink van, hogy megtalál egy szerencsétlen részeg alak, aki cigit próbál kunyerálni és olyan szarul néz ki, hogy muszáj megkérdezni tőle, hogy nem akarja-e elmesélni azt, ami nyomasztja. Az a kurva neontábla mi Angiey? Igen. Néhány ember feje felett ott lebeg az a rohadt neon tábla vöröslő betűkkel, hogy SEGÍTS! És az első döbbenet után (mivel nem érti, hogy miért nem küldjük el a problémáival együtt a picsába) elkezd mesélni. Angiey is mesél és bőszen oltja a csávót, csak hogy érezze, másnak is lehetnek problémái nem csak neki és ne csináljon olyan hülyeséget amivel tönkreteszi másnak is az életét. Én ilyenkor bőszen hallgatok, mert mit mondhatnék? Mire én nagy levegőt veszek és kinyitom a számat, hogy most elmondom a véleményem, addigra Angiey már meg is előzött. A végére már úgy voltam vele, akkor minek strapáljam magam, úgy is azt mondja, amit én mondanék, még a megfogalmazás is nagyban stimmel. Ezt persze se a srác se senki nem érti és mindenki azt várja, hogy mondjak már valamit. De minek? Nem fogom ugyan azt még egyszer elmondani. Nem vagyok papagáj. Aztán a végére már a horoszkópot is belekeverte a témába (jobb volt mint anyám) és elkezdett arról dumálni, hogy a horoszkópunk szerint milyen jellemek vagyunk. Itt derült ki, hogy én egy szar ember vagyok, mert leszarok mindenkit. Miután Angiey elkezdett ezzel szívatni, meg persze én is éltem az öniróniával, egyből elkezdett magyarázkodni, hogy nem úgy értette, meg rosszul fogalmazott, de hát barátom ezt már nem mosod le magadról. Meg amúgy is. Alice egy szar ember. Leszarja, hogy mások, hogy próbálják magukat kimenteni. Mert mint már említettem egy szar ember.

Úgy másfél órás eszmecsere után (mialatt persze kiderült, hogy én is szar ember vagyok…) úgy döntöttünk mi lelépünk mert már kurvára untam az egészet, na és nem két utcával arrébb lakunk. Hatalmas sajnálkozások közepette engedett el minket.

A második nap mindig nagyon durva. Kialvatlanság és indokolatlan düh jellemez ilyenkor, amit csak egy újabb adag sör és a jó zene tud csillapítani. A gyomrunk meg ezen a ponton kezd fellázadni a mostoha bánásmód ellen. És ez a napok előrehaladtával csak durvul.

Ismét alapozással kezdtünk, közben ismét olyan témákat feszegettünk, amiket rendes körülmények között hanyagolunk. Miután minden elfogyott és a hangulat is kellő képen lesüllyedt, elindultunk befelé.

A biztitől ismét megkaptuk a szokásos beszólásokat mert már megint korán érkeztünk, közben pedig élvezhettük Nyuszifül béna barátnőjének a társaságát. Már az elején majdnem tiszta ragacs lettem valami szartól, amit a drága szürcsölgetett, mert annyira mutogatta magát, hogy elejtette a poharát. Egyből kihúztam magam, hogy ha most leöntöttél szívem, én kiviszlek innen. Végül egy dühös sóhaj és megjegyzés után hagytuk a francba.

Beérve megint megtámadtuk a bárt, meg Vattacukrot, akit jól megölelgettünk. Aztán le is cseszett, hogy mi az, hogy nem voltunk eddig. Békítőleg meghívtuk egy tequilára. Aztán a nagy beszélgetésben lemaradtunk a kezdésről és csak a második szám közepére kúsztunk be kerülgetve azt a pár embert akik nem félnek a fénytől meg a színpadtól. Kissé lapos volt a közönség, nagy részük denevérezett meg támasztotta a falat.  Ami azért fura volt, mert általában tombolnak. Mi is szétszórtak voltunk az elején, aztán ahogy fogyott a sör kezdtünk ráhangolódni a bandára meg egymásra. Nagyon jól el voltunk, táncoltunk meg röhögtünk, főleg a két szám közti szünetekben, amikor a banda egyes tagjai próbáltak értelmes mondatokat összerakni, némelyikük kevesebb sikerrel. Ilyenkor aztán mi is kommentáltunk hozzá, főleg egymásnak címezve a dolgokat, de ez valahogy mindig hangosabbra sikeredett a kelleténél. Mert üvöltesz. Mellettünk nem sok ember volt, pedig általában a végére már rányomnak színpadra. Nem tudom most mi volt, de nem is érdekelnek, mi jól szórakoztunk és ez a lényeg.

Koncert után kimentünk levegőzni, ahol megint megtalált minket pár ember. Volt aki csak jött gratulálni, hogy milyen jók voltunk, jó volt nézni, meg akadt olyan is aki még a videót is megmutatta amit rólunk csinált. Mert az elején a bandát akarta felvenni, de mi jobban néztünk ki, és csak háttérnek volt a banda. Hát, ő, köszi. Aztán ezzel az emberrel elég sokáig elbeszélgettünk, mindenféléről. Közben egyfolytában dicsért, és kinyögte, hogy tuti gyakorlunk otthon, mert ennyire egyszerre senki nem mozog, mint mi. Még egymásra se nézünk mikor más mozdulatba kezdünk. Hát barátom, pedig ez spontán jön. Aztán meg közölte, hogy mi ilyen őskövületek, dinoszauruszok vagyunk az alapján, amit meséltünk magunkról, hogy-hogy látjuk a dolgokat, meg miket szeretünk (pl. bakelitet hallgatni mert élőbb a hangzása…) és csinálunk.

Később elhagytuk a csávót valahol. Nem szeretünk sokáig beszélgetni, mivel bulizni mentünk oda. A következő nagyobb szünetünkön az egyik ott dolgozó biztivel dumáltunk. Mint kiderült már elég rég itt dolgozik. De akkor miért nem láttuk? Nos láttuk, csak nem a megszokott környezetben (lent) és megszokott ruhában volt. Vele is nagyon jól elbeszélgettünk. Egyfolytában nyomta a sódert mi meg sokszor már görnyedtünk a röhögéstől. Azért minket se kell félteni, tettünk a jókedvhez rendesen. Asszem kicsit átmentünk pasiba, mert hát amilyen megnyilvánulásaink voltak meg beszólásaink, azt még így nő szájából nem hallottam. Részemről nagyon élveztem a társaságát, és csak nehezen indultam meg befelé, hogy még egy kicsit táncikáljunk mielőtt lelépünk.

Lent elbúcsúztunk pocaktól is, aki hatalmas lendülettel lépett oda hozzánk és szinte beépített magába, olyan szoros ölelésben részesültünk. Szerintem aranyos húzás volt.

Fél órával zárás előtt léptünk le, mivel már úgy is csak metál szarok mentek, meg leginkább csak ücsörögtünk annyira elfogyott a szufla.

És már megint vakarhattunk le magunkról egy idegesítő csávót, aki ráadásul külföldi volt, így nem értett szart se abból, amit mondtam.

Ebben a két napban nagyon furcsák voltak az emberek. Vagy mi szoktunk el tőlük. Végül is sokszor meg ott van a jó oldala is ennek. Néha úgy érzem, mintha ufók lennénk, aztán kiderül hogy inkább egy különös állatfajhoz tartozunk. Csak azért, mert nem mindenhez úgy viszonyulunk mint mások…  

Na mindegy, mindenkinek meg van rólunk a véleménye, kinek rossz, kinek kevésbé rossz. És ez így van jól.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey

Szülői engedéllyel! Mint később kiderült…

2014.07.24. HIM +AFC Budapest Park

Már hónapokkal előbb megvettük a jegyeket, mert egy ilyen apróság miatt lecsúszni róla elég gáz. A szabadnapokat is ugyan így jó előre lefoglaltuk. Ilyen apróság miatt elbukni elég amatőr dolog lenne. Főleg, hogy imádjuk a számaikat. Részemről azért nem mondom, hogy a bandát, mert nekem ezek alatt a számok alatt a Decc zenekar képe ugrik be, és nem Ville Vallo-é, bocsi.

Akárhány koncertbeszámolót olvastam eddig, mindben csak azt láttam, hogy a hangosítás ilyen szar, meg olyan szar volt, nem nagyon hallották az énekes hangját. Unalmas, de olyan szinten, hogy már a banda ásítozott, vannak jó számaik, de ezeket csak cd-n érdemes hallgatni, miközben otthon depizel. A színpadon akkora élet volt, mint egy kiszáradt tóban.  És még hasonló finomságokat. Az elő zenekarról meg ne beszéljünk, mert nekik ott sem kellett volna lenniük. Kemény kritikák ezek kérem szépen, és bármennyire is vérlázítónak érzem, hogy így fikázzák a HIM-et, azért van benne némi igazság.

Én nem értek a hangtechnika részéhez, ezért csak a saját fülemre hagyatkozom, meg azokra a barátokra, akik kicsit értenek hozzá, és próbálják nekem magyarázni, hogy miért is olyan amilyen.

Na de kezdjük az elején.

Már délután nekiálltunk a bemelegítésnek. Haj, smink, szokásos humor bonbonokkal fűszerezve. Aztán idulás előtt hagytam egy üzenetet, hogy hova megyünk, és mire. 24 évesek vagyunk, de jó, ha tudják, hogy merre indultunk, ha ne adja ég elvesznénk…

Egy pár ismerőssel meg némi piával vágtunk neki a koncertnek, meg azzal az elhatározással, hogy bárhova is állunk ott nagy buli lesz.

Miután kiürültek a készleteink a hozott piából és átküzdöttük magunkat a biztik és emberek alkotta káoszon, már azon munkálkodtunk hogy a következő kör is a kezünkben legyen. Először alkohol lelő hely, aztán meg a mosdó! Ezek fontos dolgok! Majd egy pár csoportkép ellövése, amíg még a társaság nagyobb része tudja, merre kell nézni és irány szörnyülködve a színpad, ahol még az AFC csak most kezdett belejönni. Most mit mondjak, hatalmas sikerük volt. A közönség nagy tapssal és ovációval köszönte meg, hogy végre levonulnak. Hozzá teszem, azért becsülöm őket, hogy ilyen kritikák után, és ennyire érdektelen közönség elé kiálltak. Pedig nem szeretem őket.

Nem nagyon jöttek be a közönségnek, és most nem azért fikázom őket, mert nem szeretem azt, amit játszanak (csak szar ember vagyok), mert képzeljétek egy pár számot szeretek, és néha meghallgatom azokat. Most néhány ember szemében hatalmasat zuhantam. Ja, és náluk tényleg gond volt a hangtechnikával.

Sajnos nem tudták megmozgatni a közönséget, bár akadtak rajongók, akik nem törődve a hitetlen vagy épp rosszalló pillantással, énekeltek és táncikáltak. Elő fordult, hogy én is meg megmozdultam.

Hogy valami jót is mondjak… nagyon igyekeztek a srácok, ezért le a kalappal előttük.

Mi közben hallgattuk őket és próbáltunk az első sorba szuszakolódni valahogy. Esélytelen volt. Persze nem sikerült, a tömeg beállt mi meg néha olyanokhoz simultunk hozzá, akikhez egyáltalán nem akartunk.

A HIM előtti szünetben beszélgettünk, meg ittunk, aztán feltűnést keltettünk azzal, hogy három csaj letámadott minket és agyon dicsérték a tetkónkat meg lefotózták, mert annyira király, hogy egyforma és ők még nem láttak ilyet.

Érdekes volt. Főleg hogy aki csinálta az meg mögöttem állt fülig érő szájjal, és miután közöltem a három gráciával, hogy itt van az emberük, akit a dicséret illet, mint az éhes ragadozók úgy vetették rá magukat. Jó volt látni M-et ahogy elvan, és büszkén mutogatja a munkáit.

Aztán lassacskán elkezdődött a HIM is, hatalmas taps és sikoltozás közepette vonultak be. Nagyon jó volt élőben hallgatni őket, és hát nem mi lennénk, ha nem kezdtünk volna el azonnal táncolni, a körülöttünk lévők legnagyobb bánatára. De leszarom, bulizni mentem nem ácsorogni. Néha üvöltve énekeltünk egy részt, ugráltunk vagy tapsoltunk, mert ez nem hiányozhat egy HIM koncertről. Végre ott voltak előttünk, és játszották a kedvenc dalainkat. Egyszerűen nem lehetett levakarni a vigyort a képünkről. Lényegében teljesen úgy viselkedtünk, mint ahogy más koncerteken. Viszont itt ez mindenkit zavart…

Hogy ne csak a jó élményekkel untassak mindenki, és ha már a bandákat fikázzuk, akkor most kapjon egy kicsit a közönség is. Persze akinek nem inge ne vegye magára.

Ilyen közönséget még nem láttam. Az első és legfontosabb, hogy közel kerüljenek a színpadhoz (ami rendben is van) de csak azért, hogy minél jobb képet csináljon okostelóval a bandáról, meg selfit magáról, és azt azonnal posztolja. Rád meg dühös, hogy elrontottad a képet, mert mellette ugrabugrálsz, meg lökdösöd. Vagy ne adja ég megpróbálod bevonni őt is, hogy ne álljon már ott olyan szerencsétlenül. Nézed az arcát, hogy b meg ez mindjárt jól kiírja face-re, hogy milyen emberekkel van körülvéve, sírós smile. Néhány ember meg tök jó fej, nem kezd el pattogni, hogy meglöktél és most hú de felszívja magát. Az egyik ilyen srác megkérdezte tőlem hogy ha már ennyire simultunk itt vagy 20 perce, akkor meghívhatna e egy sörre. Röhögve igent mondtam.

És csak hogy tudja minden unatkozó, ha én se csinálnék mást egy koncerten, csak állnék és videóznék, én is unatkoznék egy kicsit. Sőt. Ha még arra se venném a fáradtságot, hogy azokra figyeljek, akik eljöttek velem, akkor meg egyenesen halálra unnám magam. Nekünk is van okos telónk, és mégse molesztáljuk koncert alatt.

Még nem nagyon csináltunk ilyet, hogy hátrébb vonulunk egy koncerten, hacsak nem akkor, amikor nagyon szar (vagy amikor Paddyn majdnem eltapostak egyszer…), de most valahogy meguntuk a közönséget, meg hogy nincs hely tombolni. Igen is lehet a HIM-re tombolni! Szóval egy pár haverral hátrébb vonultunk a tömeg mögé, mert ott már elég hely volt meg pult ahol még ihattunk is, egyszóval tökéletes. Középre leraktuk a motyót és szinte körbe táncoltuk. Nagyon sokat ugráltunk meg bohóckodtunk, és persze sokat is ittunk. Szegény F megint sámánra itta magát. „Megint az a kurva vodka-sör.” C mérges is volt ránk. Bocsi, de nem tom sajnálni F-től a piát. Vicces, amikor iszik. Hátul nagyobb buli volt mint elöl. A körülöttünk lévők is táncikáltak és bolondoztak. Jól érezték magukat. Most nem a denevérek maradtak a hátsó részen… érdekes.

Aztán C-ék már menni akartak mi meg még maradni, az új hely varázsa ugye (aki érti az örüljön).

A discó része a programnak nagyon jó volt. Csupa olyan számot nyomott a DJ amit mi szeretünk. Egy csomó régi számot, volt ott minden. Csak nehezen tudtuk rávenni magunkat az indulásra. De hát még egy hosszú séta várt ránk.

Voltak hiányosságok a HIM részéről, meg sok mindent máshogy lehetett volna csinálni, de hát ez van. Nem kell tökéletes hangosítás (Kültéri koncertnél a legegyszerűbb elérni a stúdió hangzást…), odavágós színpadi só, ahol a banda úgy ugrál meg vonaglik, hogy feltörlik az egész színpadot, meg különféle látványelemek, hogy élvezetes legyen egy koncert.

A társaság, és az, hogy te mit teszel azért, hogy jól érezd magad. Ez tesz élménnyé egy koncertet.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey

Élőholtak éjszakája

2014.05.

Ismét „óriási” lelkesedéssel indultunk neki az estének… tudjátok, csak a szokásos.

Ne értse félre senki, kurvára örültünk, hogy végre megint mehetünk Deccre, mivel már jó pár honapja szüneteltek és egy kicsit már kezdtek hiányozni. Ráadásul személy szerint azt hittem többet nem is látjuk őket. Legalábbis a megszokott felállásban semmiképp.

Az elő zenekar miatt aggódtunk egy kicsit, mert nem tudtuk, mennyire fognak tetszeni, és C részéről elég nagy elvárások voltak, miszerint csináljunk nagy bulit. Vagyis nem merészeljünk sörrel a kézben falat támasztani vagy tüntetőleg kivonulni. Megmondom őszintén nekem annyira a ’videóklippek’ alapján nem tetszettek. Valahogy nem tudom még most se megérteni, hogy mit is képviselnek, illetve mit próbálnak közvetíteni…

Most a szokásunktól eltérően kedvenc helyünknél ültünk le megküzdeni a sörünkkel, és próbáltunk egyensúlyozni a rosszullét keskeny határán. Közben megpróbáltunk jó társaság lenni, elkezdtünk dumálni, majd sztorizgatni az időközben megjelent J-vel és kíváncsian méregettük C barátait, hogy vajon ki tartozik az elő zenekar tagjai közé. Szerencsére C nem kezdte el bemutatni őket, mert hát úgy se lennének meg, szal tök fölösleges. C végig be volt sózva, és folyamatosan szekált, hogy mennyünk már le mert mindjárt kezdenek, hozzá teszem az a mindjárt, az több mint fél óra volt. Annyira kényelmes volt ott ülni, és nem koncentrálni senkire. Nem kellett figyelnem senkire, és nem várta el senki se, hogy válaszoljak olyan kérdésekre, amik nem is érdekelnek. Lényegében kényelmes volt agyilag punnyadni.

Miután megbirkóztunk a sörrel, levonultunk a ruhatárhoz, ahol már Marcona várt minket a túl korán jöttetek, mehettek is vissza szövegével, meg persze ismét mindenbe belekötött, amibe csak lehetett, így újabb 10 percig szívhattuk egymás vérét. Miután elszabadultunk megkerestük V-t, aki aztán sör mellé ránk tukmálta a szokásos Tequilát is, bár ezt ő sem úszta meg szárazon, aztán koncertkezdésig őt boldogítottuk. Nem kellett annyira győzködnie arról, hogy ne csak a ’betétes sör’ legyen, hanem Tequila is. Elég könnyen megadtuk magunkat.

Az élőzenekarra még időben sikerült beesni, csak valahogy nem találtuk a helyünket. Egyrészt túl kevesen voltak elöl. Másrészt valljuk be őszintén nem volt meg a hangulat, ráadásul nem ismertük a számokat se. Valamint feszélyezve éreztük magunkat, tekintve, hogy ott és akkor lényegében elvárták tőlünk a buli hangulatot. Az első három szám alatt csak hallgattuk a bandát, próbáltuk megtalálni a ritmust és hatalmas tempóban fogyasztottuk a sörünket. Szerintem ha még egy számot így lötyögünk végig C tuti kinyír. A végére aztán elég jól belerázódtunk és J-t is sikerült rávenni, hogy táncoljon velünk. Nekem a végére eléggé megtetszettek, bár ezt lehet az alkohol számlájára kéne inkább írni, de mindegy is, a lényeg, hogy sajnáltam, amikor befejezték, de hát ezzel még nem volt vége az estének, mivel utána mégis csak az a banda jött akiért igazából lementünk. Bár addig még hátra volt egy nagy szünet is, amit kint töltöttünk dumálással. Nem ez volt a legrosszabb elő zenekar amit valaha hallottunk, de valami még hiányzik belőlük. Nem tudom pontosan megmondani, hogy az erő vagy az összeszokott munka, de egyelőre elégé szét vannak esve, és nem érzik jól magukat a színpadon. Legalábbis nekem ez volt a benyomásom.

Mikor visszataláltunk a banda már játszotta az első számot, mi meg csak pislogtunk meg tanácstalanul néztünk egymásra, hogy ez most mi. Úgy gondoltam van még időnk, ezért a pultnál meg is álltunk, még utánpótlásért.  Még csak beállnak? Vagy ez már a koncert? Már a tömegre is nézelődtünk, hogy hátha okosabbak leszünk, de ők nem valami nagy segítség, mivel mindenki csak állt mint fasz a lakodalomba. A bandával meg még nincs hatékony kommunikációnk, me’ valahogy állandóan félreértjük egymást, pedig néha próbálnak segíteni. De tényleg! A kezdeti zavar után aztán rájöttünk, hogy ez már bizony a koncert és némi helyezkedés után elkezdtünk bulizni. Mindig én kerülök az agresszív, elvakult némberek elé. Valahogy állandóan a véremet akarják. Legalább is szemmel tuti megint kinyírtak. Baszott jó volt! Már nagyon hiányoztak. Amikor az énekes belekezd egy számba hát én mindig beleborzongok és hatalmas vigyor kúszik föl az arcomra, miután sikeresen megfejtem, hogy mi is jön éppen. Belőlük meg aztán pláne sosem elég. Épp ez az! Ők magabiztosak, és látszik, hogy jól érzik magukat! Elhiszem nekik, hogy ott abban a pillanatban csak a zenével szeretnének foglalkozni, és semmi mással. Élnek.

Egyikünket se érdekelte, hogy mi van körülöttünk, nem volt kedvem azzal foglalkozni, hogy a körülöttünk lévők is jól szórakozzanak.

Persze a részünkről most sem maradhattak el a kommentek, mikor a színpadom megszólalt valaki, vagy csak úgy egymást szórakoztattuk amikor épp volt egy kis szünet.

Persze mint minden jónak ennek is vége lett, de nem értünk rá keseregni, mert kedvenc DJ-nk jó számokkal marasztal minket, és J is húzott vissza táncolni, mert hogy Ő még bulizni akar. Teljesen felpörgött, öröm volt nézni. Jól érezte magát.

Miután egyelőre elfogytak a jó számok kicsit kimentünk levegőzni. Dumáltunk, meg C csinált pár képet. És mintegy jó hangulat levezetéseként kezdődtek a problémák.

Az elő zenekaron belül volt némi összezördülés és mivel C pasija a banda énekese ezért hát mi is belekeveredtünk. Próbáltuk velük megbeszélni a dolgokat meg meghallgatni a felmerülő problémákat és megoldást találni rájuk. Így mi keveset buliztunk, aztán meg el is keveredtünk egymástól Angieyvel. Mindig keresni kellett valakit. Mert hát senki nem maradt ott ahol hagyta az ember, amíg összeszedte a másik két elkavarodott embert. A szemébe nézel, megmondod neki, hogy maradjon itt amíg te oda viszed a többieket, bólint, megfordulsz… és eltűnik. Fél perc alatt. Kibaszott szabaduló művész az összes. Én a végére föladtam, J-vel elvonultunk táncolni, aztán csatlakoztak hozzánk szép sorba a többiek is, majd megint mindenki szétszéledt. Én mindig próbáltam azzal el lenni aki éppen a közelemben maradt. Majd miután a baráti kör lelépett végre megbeszélhettük a dolgokat Angiey-vel is, ami már majdnem veszekedésbe ment át, mert mindketten próbáltuk megmagyarázni az álláspontunkat a bandán belüli konfliktusról. Mindketten az: Én értem, de… mondattal válaszoltunk. Aztán fáradtan visszakullogtunk táncikálni, mert még volt két óra zárásig, amit ki kell használni. Majd irány haza és kóma.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey