2016. szeptember 19., hétfő

2016.09.16 NICKELBACK koncert beszámoló



Minden évben vagy egy nagyobb koncert amire elmegyünk. Ez idén egyik nagy kedvencem Budapesti bulijára ugrottunk be. Tudom sokan utálják őket, de gondolom csak azért mert divat, tekintve, hogy egyszer sem hallottam értelmes magyarázatot arra, hogy mi velük a probléma.
Már a bejutazással problémáink akadtak. Kis ’hasitasival’ mentünk, tekintve, hogy az Arénában volt a koncert. Semmi kedvünk nem volt fennakadni az ellenőrzésen a nagy tatyóinkkal.
Miután végre bejutottuk a küzdőtérre meglepődve vettem észre, hogy mennyire pici a színpad. Körülbelül a 4. 5. sorba sikerült előrejutnunk. A probléma csak annyi volt, hogy még csak háromnegyed hét volt, tehát jobb esetben is 1,5 órát kellett volna várnunk a tömeg közepén. Nekem ehhez nem volt túl sok kedvem, így szóltam Alicenek, hogy mennyünk hátrébb.

A Monster Truck kb 19:30 körül kezdett, nem késtek. Le a kalappal előttük. Próbálták az unott magyar közönséget felrázni, ami a koncert második felére sikerült is. Nyomtak egy 40-50 perces bulit. Nem ismerjük őket annyira, így csak néhány szám címére emlékszem. Elhangzott a Don’t Tell Me How To Live, Old Train (egyik személyes kedvencem), For The People (ennél a számnál becsatlakozott Ryan Peake is), The Enforcer (szeretik az egyszerű refiket), Black Forest. Egészében egy nagyon jó kis bulit nyomtak, és fáradhatatlanul hergelték a közönséget. Kicsit engem talán az Airbournera emlékeztettek, de nem tudom hogy miért. Talán az energia, és a hangulat miatt.

A Nickelback olyan háromnegyed kilenc fele kezdett neki a bulinak. Első számuk az Edge Of Revolution volt, amit a közönség végig tombolt, és üvöltötte a szöveget. Mindenképpen jó nyitásnak bizonyult, mert felrázta az embereket a fél órás szünet után.  Beköszönt Chad Budapestnek, majd folytatták is tovább és jött a Something in Your Mouth. A következő a sorban az Animals volt. Nyitásként lenyomták a kedvenc számaimat, úgyhogy máris boldog voltam. A színpad két oldalán lévő kivetítőknek köszönhetően láthattunk is őket. A Too Bad volt soron a közönség természetesen ezt is üvöltötte a srácokkal. (Fura és egyben jó érzés is lehet, hogy a tömeg üvölti azt a dalt amit az apádnak írtál…) Chad viccesen megjegyezte, hogy sokkal több nő van mint pasi, majd a következő számot kifejezetten a hölgyeknek ajánlotta. A Far Away alatt a színpad messziről nagyon jól nézett ki. A refiknek köszönhetően már-már úgy nézett ki, mintha vízesés alatt játszottak volna. A szám végén Ryan megköszönte, majd bevonták a banda mindenesét Bradleyt is, akiknek a nevét a közönséggel skandáltatták. Hamarosan fel is tűnt pár pohárral a kezében, majd próbált minél hamarabb leosonni a színpadról. Meglepően szépen sikerült Ryannek kimondania az egészségedre szót, amit azért Chad természetesen megkérdezett a közönségtő, hogy helyes e. Mivel jól bevált ez az éneklős dolog (valamint gondolom ez a több éves rutin, meg a koncert felépítése is ilyen) jött a Photograph, ami alatt a színpadi nagy kivetítőn a banda mindennapjaiból vetítettek képeket. Jópofa dolog. Az If Today was Your Last Day hallatszott a leghangosabban a közönség részéről amin meglepődtem, tekintve, hogy a felkomfokra, és a viccekre nem reagáltak annyira jól, így hallani a szöveget, ahogy az Aréna üvölti fura volt. A következő szám pár taktusánál kapcsolt a közönség és gond nélkül elkezdték énekelni a Somedayt. Utána ismét megszomjaztak, így jött a következő kör. Ryannek nem jutott hirtelen eszébe a mondat, így Chad először nevetett egyet, majd viccesen megjegyezte, hogy ismeri annyira, hogy szinte már látja, ahogy forognak a kerekek az agyában és próbálja előkaparni hogy, hogy is mondják magyarul , hogy Cheers! Majd végre következett a kedvenc számom, a Figured You Out. Az első sort Daniel énekelte, már-már úgy tűnik az egész banda tudja  úgy énekelni ennek a számnak a sorait mint Chad. Aztán természetesen Ryan is énekelt. A szám végén Chad elmaradhatatlanul hergelte kicsit a közönséget fővárosunk nevének bekiabálásával. Meg kell jegyezzem nagyon szépen Budapestnek mondta, nem pedig Budapesztnek. A Tryin’ Not To Love You egyszerűen csak magával ragadja az embert. A tömeg ringatózott. . A szám végén Chad természetesen hergelte kicsit a közönséget fővárosunk nevének ismételt bekiabálásával. Következett egy Don Henley átdolgozás a Dirty Laundry, amit a zenekar nagyon kedvel, és természetesen a közönségnek sem volt semmi problémája a dallal. Ezután egy Mesh Upban lenyomták a Flat on the Floor / Woke Up This Morning / Fight for All the Wrong Reasons. Tudom, hogy jó előre begyakorolt dologról volt szó, de szerintem kegyetlenül jól hangzott. Chad nem énekelt sokat, inkább a zenéé volt a főszerep. Frontemberünk ismét eszünkbe juttatta, hogy péntek van (így hát szabad a csók, nyomjuk a bulit!). A Hero első versszakát Chad énekelte a másodikat pedig Ryan. Valahányszor meghallottam, meglepődtem, hogy mennyire jó hangja van. A When We Stand Together előtt természetesen bemelegítettünk. A We must stand together (Hey, yeah, yeah, yeah, yeah) There's no giving in (Hey, yeah, yeah, yeah, yeah) sorokkal.  Természetesen a Hey, yeah jobban ment mint a szöveg… A What are You Waiting For? előtt Chad valamit félrehallhatott a közönség skandálásából (véletlen, vagy akarattal), és Ryant vetkőzésre bíztatta. Ez sajnos nem történt meg a hölgy rajongók nagy bánatára… Már jól bevett szokásként a Rockstar előtt felhívtak a közönségből egy fiatal srácot, hogy velük énekelje. Az énekes meg is jegyezte csipkelődve, hogy haver ami egyszer fel kerül youtubera… majd rátéve a dologra még egy lapáttal szólt a közönségnek, hogy mindenki kapja elő a kameráját, telefonját had szóljon! A szám végén természetesen óriási tapsot kapott a srác. Nagy rush lehetett. Ez után tovább folytattuk az éneklést a Gotta Be Somebody soraival, majd jött How You Remind Me ami refrénjénél lehetett legjobban hallani a kőkemény magyar akcentust. Hirtelen beugrott Lugosi Béla hangja a Drakulából…  Itt már csak a ráadás volt hátra. Amíg visszahívtuk a bandát az ülő szektorokban elkezdtek dobolni a lábukkal, úgyhogy hihetetlen hangzavar kerekedett. Talán az eddigi koncertjeink közül ez volt a leghatározottabb kérés arra, hogy méééééég játszanak. A Foo Fighters elmaradhatatlan feldolgozásával az Everlonggal álltak újra színpadra. Ryan Peake hangja nagyon jó. Ő énekelte végig a számot, Chad pedig csendben gitározgatott. A koncert lezárásaként a Burn It To The Ground zúzósabb dallamára ereszthettük ki a hangunkat.
Összességében egy nagyon jól összerakott setlistet és profi előadást kaptunk. Tudom, hogy majdnem mindenhol ezt nyomják, és mindig megszólalnak az adott nyelven, de nekem sokat jelentett. Profi, összeszokott, jól begyakorolt munkának lehettünk tanúi. Nem a külsőségekre, hanem a zenére figyelhettünk. Nem volt nagy fényjáték, vagy pirotechnika, hanem a dalaiké volt a főszerep.





Budapest Papp László Sport Aréna Setlist:

1.       Edge of a Revolution

2.       Something in Your Mouth

3.       Animals

4.       Too Bad

5.       Far Away

6.       Photograph


8.       Someday

9.       Figured You Out




13.    Hero



16.    Rockstar

17.    Gotta Be Somebody

18.    How You Remind Me

Ráadás

19.    Everlong (Foo Fighters)




Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Csók és puszi Alice & Angiey 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése