Minden évben vagy egy nagyobb koncert amire elmegyünk. Ez idén egyik nagy
kedvencem Budapesti bulijára ugrottunk be. Tudom sokan utálják őket, de
gondolom csak azért mert divat, tekintve, hogy egyszer sem hallottam értelmes
magyarázatot arra, hogy mi velük a probléma.
Már a bejutazással problémáink akadtak. Kis ’hasitasival’ mentünk,
tekintve, hogy az Arénában volt a koncert. Semmi kedvünk nem volt fennakadni az
ellenőrzésen a nagy tatyóinkkal.
Miután végre bejutottuk a küzdőtérre meglepődve vettem észre, hogy mennyire
pici a színpad. Körülbelül a 4. 5. sorba sikerült előrejutnunk. A probléma csak
annyi volt, hogy még csak háromnegyed hét volt, tehát jobb esetben is 1,5 órát
kellett volna várnunk a tömeg közepén. Nekem ehhez nem volt túl sok kedvem, így
szóltam Alicenek, hogy mennyünk hátrébb.
A Monster Truck kb 19:30 körül kezdett, nem késtek. Le a kalappal előttük.
Próbálták az unott magyar közönséget felrázni, ami a koncert második felére
sikerült is. Nyomtak egy 40-50 perces bulit. Nem ismerjük őket annyira, így
csak néhány szám címére emlékszem. Elhangzott a Don’t Tell Me How To Live, Old Train (egyik személyes kedvencem), For The People (ennél a számnál becsatlakozott Ryan
Peake is), The Enforcer (szeretik az egyszerű refiket), Black Forest. Egészében egy nagyon jó kis bulit
nyomtak, és fáradhatatlanul hergelték a közönséget. Kicsit engem talán az Airbournera emlékeztettek, de nem
tudom hogy miért. Talán az energia, és a hangulat miatt.
A Nickelback olyan háromnegyed kilenc fele kezdett neki a bulinak. Első
számuk az Edge Of
Revolution volt, amit a közönség végig tombolt, és üvöltötte a
szöveget. Mindenképpen jó nyitásnak bizonyult, mert felrázta az embereket a fél
órás szünet után. Beköszönt Chad
Budapestnek, majd folytatták is tovább és jött a Something in Your Mouth. A következő a sorban
az Animals volt. Nyitásként lenyomták a kedvenc számaimat, úgyhogy máris boldog
voltam. A színpad két oldalán lévő kivetítőknek köszönhetően láthattunk is
őket. A Too Bad volt soron a közönség természetesen ezt is üvöltötte a srácokkal. (Fura és
egyben jó érzés is lehet, hogy a tömeg üvölti azt a dalt amit az apádnak
írtál…) Chad viccesen megjegyezte, hogy sokkal több nő van mint pasi, majd a
következő számot kifejezetten a hölgyeknek ajánlotta. A Far Away alatt a színpad
messziről nagyon jól nézett ki. A refiknek köszönhetően már-már úgy nézett ki,
mintha vízesés alatt játszottak volna. A szám végén Ryan megköszönte, majd
bevonták a banda mindenesét Bradleyt is, akiknek a nevét a közönséggel
skandáltatták. Hamarosan fel is tűnt pár pohárral a kezében, majd próbált minél
hamarabb leosonni a színpadról. Meglepően szépen sikerült Ryannek kimondania az
egészségedre szót, amit azért Chad természetesen megkérdezett a közönségtő, hogy
helyes e. Mivel jól bevált ez az éneklős dolog (valamint gondolom ez a több
éves rutin, meg a koncert felépítése is ilyen) jött a Photograph, ami alatt a színpadi
nagy kivetítőn a banda mindennapjaiból vetítettek képeket. Jópofa dolog. Az If Today was Your Last Day hallatszott a leghangosabban a közönség részéről amin meglepődtem,
tekintve, hogy a felkomfokra, és a viccekre nem reagáltak annyira jól, így
hallani a szöveget, ahogy az Aréna üvölti fura volt. A következő szám pár
taktusánál kapcsolt a közönség és gond nélkül elkezdték énekelni a Somedayt. Utána ismét
megszomjaztak, így jött a következő kör. Ryannek nem jutott hirtelen eszébe a
mondat, így Chad először nevetett egyet, majd viccesen megjegyezte, hogy ismeri
annyira, hogy szinte már látja, ahogy forognak a kerekek az agyában és próbálja
előkaparni hogy, hogy is mondják magyarul , hogy Cheers! Majd végre következett a kedvenc
számom, a Figured You Out. Az első sort Daniel énekelte, már-már úgy tűnik az egész banda tudja úgy énekelni ennek a számnak a sorait mint
Chad. Aztán természetesen Ryan is énekelt. A szám végén Chad elmaradhatatlanul
hergelte kicsit a közönséget fővárosunk nevének bekiabálásával. Meg kell
jegyezzem nagyon szépen Budapestnek mondta, nem pedig Budapesztnek. A Tryin’ Not To Love You egyszerűen csak
magával ragadja az embert. A tömeg ringatózott. . A szám végén Chad
természetesen hergelte kicsit a közönséget fővárosunk nevének ismételt bekiabálásával.
Következett egy Don Henley átdolgozás a Dirty Laundry, amit a zenekar nagyon
kedvel, és természetesen a közönségnek sem volt semmi problémája a dallal.
Ezután egy Mesh Upban lenyomták a Flat on the Floor / Woke Up This
Morning / Fight for All the Wrong Reasons. Tudom, hogy jó előre begyakorolt
dologról volt szó, de szerintem kegyetlenül jól hangzott. Chad nem énekelt
sokat, inkább a zenéé volt a főszerep. Frontemberünk ismét eszünkbe juttatta,
hogy péntek van (így hát szabad a csók, nyomjuk a bulit!). A Hero első
versszakát Chad énekelte a másodikat pedig Ryan. Valahányszor meghallottam,
meglepődtem, hogy mennyire jó hangja van. A When We Stand Together előtt természetesen
bemelegítettünk. A We
must stand together (Hey, yeah, yeah, yeah, yeah) There's no giving in (Hey,
yeah, yeah, yeah, yeah) sorokkal. Természetesen a Hey, yeah jobban ment mint a
szöveg… A What are You Waiting For? előtt Chad valamit félrehallhatott a
közönség skandálásából (véletlen, vagy akarattal), és Ryant vetkőzésre
bíztatta. Ez sajnos nem történt meg a hölgy rajongók nagy bánatára… Már jól
bevett szokásként a Rockstar előtt felhívtak a közönségből egy fiatal srácot, hogy velük énekelje. Az
énekes meg is jegyezte csipkelődve, hogy haver ami egyszer fel kerül youtubera… majd rátéve a
dologra még egy lapáttal szólt a közönségnek, hogy mindenki kapja elő a
kameráját, telefonját had szóljon! A szám végén természetesen óriási tapsot
kapott a srác. Nagy rush lehetett. Ez után tovább folytattuk az éneklést a Gotta Be Somebody soraival, majd jött How You Remind Me ami refrénjénél
lehetett legjobban hallani a kőkemény magyar akcentust. Hirtelen beugrott
Lugosi Béla hangja a Drakulából… Itt már
csak a ráadás volt hátra. Amíg visszahívtuk a bandát az ülő szektorokban
elkezdtek dobolni a lábukkal, úgyhogy hihetetlen hangzavar kerekedett. Talán az
eddigi koncertjeink közül ez volt a leghatározottabb kérés arra, hogy méééééég
játszanak. A Foo Fighters elmaradhatatlan feldolgozásával az Everlonggal álltak újra
színpadra. Ryan Peake hangja nagyon jó. Ő énekelte végig a számot, Chad pedig
csendben gitározgatott. A koncert lezárásaként a Burn It To The Ground zúzósabb dallamára
ereszthettük ki a hangunkat.
Összességében egy nagyon jól összerakott setlistet és profi előadást
kaptunk. Tudom, hogy majdnem mindenhol ezt nyomják, és mindig megszólalnak az
adott nyelven, de nekem sokat jelentett. Profi, összeszokott, jól begyakorolt
munkának lehettünk tanúi. Nem a külsőségekre, hanem a zenére figyelhettünk. Nem
volt nagy fényjáték, vagy pirotechnika, hanem a dalaiké volt a főszerep.
Budapest
Papp László Sport Aréna Setlist:
3. Animals
4. Too Bad
5. Far Away
6. Photograph
8. Someday
11. Dirty Laundry (Don Henley)
13. Hero
16. Rockstar
Ráadás
19. Everlong (Foo Fighters)
Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!
Csók és puszi Alice & Angiey