2014. augusztus 12., kedd

Mer én egy szar ember vagyok! Meg dinoszaurusz…



2014.07.25. AB/CD Rocktogon

A lehető legjobban indult a reggelünk vagyis a hajnalunk, mivel akkor botorkáltunk hazafelé az előző napi HIM koncertről. Gondoltuk kajálunk egyet a parkban meg pihenünk a nagy séta után. A Budapest Parktól átsétálni az Oktogonig azért nem rossz. Részegen, koncert után… Persze fáradt az ember meg már mindene tele van az emberekkel, és már csak egy puha ágyra vágyik. Nekünk ilyenkor akkora mázlink van, hogy megtalál egy szerencsétlen részeg alak, aki cigit próbál kunyerálni és olyan szarul néz ki, hogy muszáj megkérdezni tőle, hogy nem akarja-e elmesélni azt, ami nyomasztja. Az a kurva neontábla mi Angiey? Igen. Néhány ember feje felett ott lebeg az a rohadt neon tábla vöröslő betűkkel, hogy SEGÍTS! És az első döbbenet után (mivel nem érti, hogy miért nem küldjük el a problémáival együtt a picsába) elkezd mesélni. Angiey is mesél és bőszen oltja a csávót, csak hogy érezze, másnak is lehetnek problémái nem csak neki és ne csináljon olyan hülyeséget amivel tönkreteszi másnak is az életét. Én ilyenkor bőszen hallgatok, mert mit mondhatnék? Mire én nagy levegőt veszek és kinyitom a számat, hogy most elmondom a véleményem, addigra Angiey már meg is előzött. A végére már úgy voltam vele, akkor minek strapáljam magam, úgy is azt mondja, amit én mondanék, még a megfogalmazás is nagyban stimmel. Ezt persze se a srác se senki nem érti és mindenki azt várja, hogy mondjak már valamit. De minek? Nem fogom ugyan azt még egyszer elmondani. Nem vagyok papagáj. Aztán a végére már a horoszkópot is belekeverte a témába (jobb volt mint anyám) és elkezdett arról dumálni, hogy a horoszkópunk szerint milyen jellemek vagyunk. Itt derült ki, hogy én egy szar ember vagyok, mert leszarok mindenkit. Miután Angiey elkezdett ezzel szívatni, meg persze én is éltem az öniróniával, egyből elkezdett magyarázkodni, hogy nem úgy értette, meg rosszul fogalmazott, de hát barátom ezt már nem mosod le magadról. Meg amúgy is. Alice egy szar ember. Leszarja, hogy mások, hogy próbálják magukat kimenteni. Mert mint már említettem egy szar ember.
Úgy másfél órás eszmecsere után (mialatt persze kiderült, hogy én is szar ember vagyok…) úgy döntöttünk mi lelépünk mert már kurvára untam az egészet, na és nem két utcával arrébb lakunk. Hatalmas sajnálkozások közepette engedett el minket.

A második nap mindig nagyon durva. Kialvatlanság és indokolatlan düh jellemez ilyenkor, amit csak egy újabb adag sör és a jó zene tud csillapítani. A gyomrunk meg ezen a ponton kezd fellázadni a mostoha bánásmód ellen. És ez a napok előrehaladtával csak durvul.
Ismét alapozással kezdtünk, közben ismét olyan témákat feszegettünk, amiket rendes körülmények között hanyagolunk. Miután minden elfogyott és a hangulat is kellő képen lesüllyedt, elindultunk befelé.
A biztitől ismét megkaptuk a szokásos beszólásokat mert már megint korán érkeztünk, közben pedig élvezhettük Nyuszifül béna barátnőjének a társaságát. Már az elején majdnem tiszta ragacs lettem valami szartól, amit a drága szürcsölgetett, mert annyira mutogatta magát, hogy elejtette a poharát. Egyből kihúztam magam, hogy ha most leöntöttél szívem, én kiviszlek innen. Végül egy dühös sóhaj és megjegyzés után hagytuk a francba.
Beérve megint megtámadtuk a bárt, meg Vattacukrot, akit jól megölelgettünk. Aztán le is cseszett, hogy mi az, hogy nem voltunk eddig. Békítőleg meghívtuk egy tequilára. Aztán a nagy beszélgetésben lemaradtunk a kezdésről és csak a második szám közepére kúsztunk be kerülgetve azt a pár embert akik nem félnek a fénytől meg a színpadtól. Kissé lapos volt a közönség, nagy részük denevérezett meg támasztotta a falat.  Ami azért fura volt, mert általában tombolnak. Mi is szétszórtak voltunk az elején, aztán ahogy fogyott a sör kezdtünk ráhangolódni a bandára meg egymásra. Nagyon jól el voltunk, táncoltunk meg röhögtünk, főleg a két szám közti szünetekben, amikor a banda egyes tagjai próbáltak értelmes mondatokat összerakni, némelyikük kevesebb sikerrel. Ilyenkor aztán mi is kommentáltunk hozzá, főleg egymásnak címezve a dolgokat, de ez valahogy mindig hangosabbra sikeredett a kelleténél. Mert üvöltesz. Mellettünk nem sok ember volt, pedig általában a végére már rányomnak színpadra. Nem tudom most mi volt, de nem is érdekelnek, mi jól szórakoztunk és ez a lényeg.
Koncert után kimentünk levegőzni, ahol megint megtalált minket pár ember. Volt aki csak jött gratulálni, hogy milyen jók voltunk, jó volt nézni, meg akadt olyan is aki még a videót is megmutatta amit rólunk csinált. Mert az elején a bandát akarta felvenni, de mi jobban néztünk ki, és csak háttérnek volt a banda. Hát, ő, köszi. Aztán ezzel az emberrel elég sokáig elbeszélgettünk, mindenféléről. Közben egyfolytában dicsért, és kinyögte, hogy tuti gyakorlunk otthon, mert ennyire egyszerre senki nem mozog, mint mi. Még egymásra se nézünk mikor más mozdulatba kezdünk. Hát barátom, pedig ez spontán jön. Aztán meg közölte, hogy mi ilyen őskövületek, dinoszauruszok vagyunk az alapján, amit meséltünk magunkról, hogy-hogy látjuk a dolgokat, meg miket szeretünk (pl. bakelitet hallgatni mert élőbb a hangzása…) és csinálunk.
Később elhagytuk a csávót valahol. Nem szeretünk sokáig beszélgetni, mivel bulizni mentünk oda. A következő nagyobb szünetünkön az egyik ott dolgozó biztivel dumáltunk. Mint kiderült már elég rég itt dolgozik. De akkor miért nem láttuk? Nos láttuk, csak nem a megszokott környezetben (lent) és megszokott ruhában volt. Vele is nagyon jól elbeszélgettünk. Egyfolytában nyomta a sódert mi meg sokszor már görnyedtünk a röhögéstől. Azért minket se kell félteni, tettünk a jókedvhez rendesen. Asszem kicsit átmentünk pasiba, mert hát amilyen megnyilvánulásaink voltak meg beszólásaink, azt még így nő szájából nem hallottam. Részemről nagyon élveztem a társaságát, és csak nehezen indultam meg befelé, hogy még egy kicsit táncikáljunk mielőtt lelépünk.
Lent elbúcsúztunk pocaktól is, aki hatalmas lendülettel lépett oda hozzánk és szinte beépített magába, olyan szoros ölelésben részesültünk. Szerintem aranyos húzás volt.
Fél órával zárás előtt léptünk le, mivel már úgy is csak metál szarok mentek, meg leginkább csak ücsörögtünk annyira elfogyott a szufla.
És már megint vakarhattunk le magunkról egy idegesítő csávót, aki ráadásul külföldi volt, így nem értett szart se abból, amit mondtam.

Ebben a két napban nagyon furcsák voltak az emberek. Vagy mi szoktunk el tőlük. Végül is sokszor meg ott van a jó oldala is ennek. Néha úgy érzem, mintha ufók lennénk, aztán kiderül hogy inkább egy különös állatfajhoz tartozunk. Csak azért, mert nem mindenhez úgy viszonyulunk mint mások…  
Na mindegy, mindenkinek meg van rólunk a véleménye, kinek rossz, kinek kevésbé rossz. És ez így van jól.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey

Szülői engedéllyel! Mint később kiderült…



2014.07.24. HIM +AFC Budapest Park

Már hónapokkal előbb megvettük a jegyeket, mert egy ilyen apróság miatt lecsúszni róla elég gáz. A szabadnapokat is ugyan így jó előre lefoglaltuk. Ilyen apróság miatt elbukni elég amatőr dolog lenne. Főleg, hogy imádjuk a számaikat. Részemről azért nem mondom, hogy a bandát, mert nekem ezek alatt a számok alatt a Decc zenekar képe ugrik be, és nem Ville Vallo-é, bocsi.

Akárhány koncertbeszámolót olvastam eddig, mindben csak azt láttam, hogy a hangosítás ilyen szar, meg olyan szar volt, nem nagyon hallották az énekes hangját. Unalmas, de olyan szinten, hogy már a banda ásítozott, vannak jó számaik, de ezeket csak cd-n érdemes hallgatni, miközben otthon depizel. A színpadon akkora élet volt, mint egy kiszáradt tóban.  És még hasonló finomságokat. Az elő zenekarról meg ne beszéljünk, mert nekik ott sem kellett volna lenniük. Kemény kritikák ezek kérem szépen, és bármennyire is vérlázítónak érzem, hogy így fikázzák a HIM-et, azért van benne némi igazság.
Én nem értek a hangtechnika részéhez, ezért csak a saját fülemre hagyatkozom, meg azokra a barátokra, akik kicsit értenek hozzá, és próbálják nekem magyarázni, hogy miért is olyan amilyen.
Na de kezdjük az elején.

Már délután nekiálltunk a bemelegítésnek. Haj, smink, szokásos humor bonbonokkal fűszerezve. Aztán idulás előtt hagytam egy üzenetet, hogy hova megyünk, és mire. 24 évesek vagyunk, de jó, ha tudják, hogy merre indultunk, ha ne adja ég elvesznénk…
Egy pár ismerőssel meg némi piával vágtunk neki a koncertnek, meg azzal az elhatározással, hogy bárhova is állunk ott nagy buli lesz.
Miután kiürültek a készleteink a hozott piából és átküzdöttük magunkat a biztik és emberek alkotta káoszon, már azon munkálkodtunk hogy a következő kör is a kezünkben legyen. Először alkohol lelő hely, aztán meg a mosdó! Ezek fontos dolgok! Majd egy pár csoportkép ellövése, amíg még a társaság nagyobb része tudja, merre kell nézni és irány szörnyülködve a színpad, ahol még az AFC csak most kezdett belejönni. Most mit mondjak, hatalmas sikerük volt. A közönség nagy tapssal és ovációval köszönte meg, hogy végre levonulnak. Hozzá teszem, azért becsülöm őket, hogy ilyen kritikák után, és ennyire érdektelen közönség elé kiálltak. Pedig nem szeretem őket.
Nem nagyon jöttek be a közönségnek, és most nem azért fikázom őket, mert nem szeretem azt, amit játszanak (csak szar ember vagyok), mert képzeljétek egy pár számot szeretek, és néha meghallgatom azokat. Most néhány ember szemében hatalmasat zuhantam. Ja, és náluk tényleg gond volt a hangtechnikával.
Sajnos nem tudták megmozgatni a közönséget, bár akadtak rajongók, akik nem törődve a hitetlen vagy épp rosszalló pillantással, énekeltek és táncikáltak. Elő fordult, hogy én is meg megmozdultam.
Hogy valami jót is mondjak… nagyon igyekeztek a srácok, ezért le a kalappal előttük.
Mi közben hallgattuk őket és próbáltunk az első sorba szuszakolódni valahogy. Esélytelen volt. Persze nem sikerült, a tömeg beállt mi meg néha olyanokhoz simultunk hozzá, akikhez egyáltalán nem akartunk.

A HIM előtti szünetben beszélgettünk, meg ittunk, aztán feltűnést keltettünk azzal, hogy három csaj letámadott minket és agyon dicsérték a tetkónkat meg lefotózták, mert annyira király, hogy egyforma és ők még nem láttak ilyet.
Érdekes volt. Főleg hogy aki csinálta az meg mögöttem állt fülig érő szájjal, és miután közöltem a három gráciával, hogy itt van az emberük, akit a dicséret illet, mint az éhes ragadozók úgy vetették rá magukat. Jó volt látni M-et ahogy elvan, és büszkén mutogatja a munkáit.
Aztán lassacskán elkezdődött a HIM is, hatalmas taps és sikoltozás közepette vonultak be. Nagyon jó volt élőben hallgatni őket, és hát nem mi lennénk, ha nem kezdtünk volna el azonnal táncolni, a körülöttünk lévők legnagyobb bánatára. De leszarom, bulizni mentem nem ácsorogni. Néha üvöltve énekeltünk egy részt, ugráltunk vagy tapsoltunk, mert ez nem hiányozhat egy HIM koncertről. Végre ott voltak előttünk, és játszották a kedvenc dalainkat. Egyszerűen nem lehetett levakarni a vigyort a képünkről. Lényegében teljesen úgy viselkedtünk, mint ahogy más koncerteken. Viszont itt ez mindenkit zavart…
Hogy ne csak a jó élményekkel untassak mindenki, és ha már a bandákat fikázzuk, akkor most kapjon egy kicsit a közönség is. Persze akinek nem inge ne vegye magára.
Ilyen közönséget még nem láttam. Az első és legfontosabb, hogy közel kerüljenek a színpadhoz (ami rendben is van) de csak azért, hogy minél jobb képet csináljon okostelóval a bandáról, meg selfit magáról, és azt azonnal posztolja. Rád meg dühös, hogy elrontottad a képet, mert mellette ugrabugrálsz, meg lökdösöd. Vagy ne adja ég megpróbálod bevonni őt is, hogy ne álljon már ott olyan szerencsétlenül. Nézed az arcát, hogy b meg ez mindjárt jól kiírja face-re, hogy milyen emberekkel van körülvéve, sírós smile. Néhány ember meg tök jó fej, nem kezd el pattogni, hogy meglöktél és most hú de felszívja magát. Az egyik ilyen srác megkérdezte tőlem hogy ha már ennyire simultunk itt vagy 20 perce, akkor meghívhatna e egy sörre. Röhögve igent mondtam.
És csak hogy tudja minden unatkozó, ha én se csinálnék mást egy koncerten, csak állnék és videóznék, én is unatkoznék egy kicsit. Sőt. Ha még arra se venném a fáradtságot, hogy azokra figyeljek, akik eljöttek velem, akkor meg egyenesen halálra unnám magam. Nekünk is van okos telónk, és mégse molesztáljuk koncert alatt.
Még nem nagyon csináltunk ilyet, hogy hátrébb vonulunk egy koncerten, hacsak nem akkor, amikor nagyon szar (vagy amikor Paddyn majdnem eltapostak egyszer…), de most valahogy meguntuk a közönséget, meg hogy nincs hely tombolni. Igen is lehet a HIM-re tombolni! Szóval egy pár haverral hátrébb vonultunk a tömeg mögé, mert ott már elég hely volt meg pult ahol még ihattunk is, egyszóval tökéletes. Középre leraktuk a motyót és szinte körbe táncoltuk. Nagyon sokat ugráltunk meg bohóckodtunk, és persze sokat is ittunk. Szegény F megint sámánra itta magát. „Megint az a kurva vodka-sör.” C mérges is volt ránk. Bocsi, de nem tom sajnálni F-től a piát. Vicces, amikor iszik. Hátul nagyobb buli volt mint elöl. A körülöttünk lévők is táncikáltak és bolondoztak. Jól érezték magukat. Most nem a denevérek maradtak a hátsó részen… érdekes.
Aztán C-ék már menni akartak mi meg még maradni, az új hely varázsa ugye (aki érti az örüljön).
A discó része a programnak nagyon jó volt. Csupa olyan számot nyomott a DJ amit mi szeretünk. Egy csomó régi számot, volt ott minden. Csak nehezen tudtuk rávenni magunkat az indulásra. De hát még egy hosszú séta várt ránk.

Voltak hiányosságok a HIM részéről, meg sok mindent máshogy lehetett volna csinálni, de hát ez van. Nem kell tökéletes hangosítás (Kültéri koncertnél a legegyszerűbb elérni a stúdió hangzást…), odavágós színpadi só, ahol a banda úgy ugrál meg vonaglik, hogy feltörlik az egész színpadot, meg különféle látványelemek, hogy élvezetes legyen egy koncert.
A társaság, és az, hogy te mit teszel azért, hogy jól érezd magad. Ez tesz élménnyé egy koncertet.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey

2014. augusztus 5., kedd

Élőholtak éjszakája



2014.05.

Ismét „óriási” lelkesedéssel indultunk neki az estének… tudjátok, csak a szokásos.
Ne értse félre senki, kurvára örültünk, hogy végre megint mehetünk Deccre, mivel már jó pár honapja szüneteltek és egy kicsit már kezdtek hiányozni. Ráadásul személy szerint azt hittem többet nem is látjuk őket. Legalábbis a megszokott felállásban semmiképp.
Az elő zenekar miatt aggódtunk egy kicsit, mert nem tudtuk, mennyire fognak tetszeni, és C részéről elég nagy elvárások voltak, miszerint csináljunk nagy bulit. Vagyis nem merészeljünk sörrel a kézben falat támasztani vagy tüntetőleg kivonulni. Megmondom őszintén nekem annyira a ’videóklippek’ alapján nem tetszettek. Valahogy nem tudom még most se megérteni, hogy mit is képviselnek, illetve mit próbálnak közvetíteni…
Most a szokásunktól eltérően kedvenc helyünknél ültünk le megküzdeni a sörünkkel, és próbáltunk egyensúlyozni a rosszullét keskeny határán. Közben megpróbáltunk jó társaság lenni, elkezdtünk dumálni, majd sztorizgatni az időközben megjelent J-vel és kíváncsian méregettük C barátait, hogy vajon ki tartozik az elő zenekar tagjai közé. Szerencsére C nem kezdte el bemutatni őket, mert hát úgy se lennének meg, szal tök fölösleges. C végig be volt sózva, és folyamatosan szekált, hogy mennyünk már le mert mindjárt kezdenek, hozzá teszem az a mindjárt, az több mint fél óra volt. Annyira kényelmes volt ott ülni, és nem koncentrálni senkire. Nem kellett figyelnem senkire, és nem várta el senki se, hogy válaszoljak olyan kérdésekre, amik nem is érdekelnek. Lényegében kényelmes volt agyilag punnyadni.
Miután megbirkóztunk a sörrel, levonultunk a ruhatárhoz, ahol már Marcona várt minket a túl korán jöttetek, mehettek is vissza szövegével, meg persze ismét mindenbe belekötött, amibe csak lehetett, így újabb 10 percig szívhattuk egymás vérét. Miután elszabadultunk megkerestük V-t, aki aztán sör mellé ránk tukmálta a szokásos Tequilát is, bár ezt ő sem úszta meg szárazon, aztán koncertkezdésig őt boldogítottuk. Nem kellett annyira győzködnie arról, hogy ne csak a ’betétes sör’ legyen, hanem Tequila is. Elég könnyen megadtuk magunkat.
Az élőzenekarra még időben sikerült beesni, csak valahogy nem találtuk a helyünket. Egyrészt túl kevesen voltak elöl. Másrészt valljuk be őszintén nem volt meg a hangulat, ráadásul nem ismertük a számokat se. Valamint feszélyezve éreztük magunkat, tekintve, hogy ott és akkor lényegében elvárták tőlünk a buli hangulatot. Az első három szám alatt csak hallgattuk a bandát, próbáltuk megtalálni a ritmust és hatalmas tempóban fogyasztottuk a sörünket. Szerintem ha még egy számot így lötyögünk végig C tuti kinyír. A végére aztán elég jól belerázódtunk és J-t is sikerült rávenni, hogy táncoljon velünk. Nekem a végére eléggé megtetszettek, bár ezt lehet az alkohol számlájára kéne inkább írni, de mindegy is, a lényeg, hogy sajnáltam, amikor befejezték, de hát ezzel még nem volt vége az estének, mivel utána mégis csak az a banda jött akiért igazából lementünk. Bár addig még hátra volt egy nagy szünet is, amit kint töltöttünk dumálással. Nem ez volt a legrosszabb elő zenekar amit valaha hallottunk, de valami még hiányzik belőlük. Nem tudom pontosan megmondani, hogy az erő vagy az összeszokott munka, de egyelőre elégé szét vannak esve, és nem érzik jól magukat a színpadon. Legalábbis nekem ez volt a benyomásom.
Mikor visszataláltunk a banda már játszotta az első számot, mi meg csak pislogtunk meg tanácstalanul néztünk egymásra, hogy ez most mi. Úgy gondoltam van még időnk, ezért a pultnál meg is álltunk, még utánpótlásért.  Még csak beállnak? Vagy ez már a koncert? Már a tömegre is nézelődtünk, hogy hátha okosabbak leszünk, de ők nem valami nagy segítség, mivel mindenki csak állt mint fasz a lakodalomba. A bandával meg még nincs hatékony kommunikációnk, me’ valahogy állandóan félreértjük egymást, pedig néha próbálnak segíteni. De tényleg! A kezdeti zavar után aztán rájöttünk, hogy ez már bizony a koncert és némi helyezkedés után elkezdtünk bulizni. Mindig én kerülök az agresszív, elvakult némberek elé. Valahogy állandóan a véremet akarják. Legalább is szemmel tuti megint kinyírtak. Baszott jó volt! Már nagyon hiányoztak. Amikor az énekes belekezd egy számba hát én mindig beleborzongok és hatalmas vigyor kúszik föl az arcomra, miután sikeresen megfejtem, hogy mi is jön éppen. Belőlük meg aztán pláne sosem elég. Épp ez az! Ők magabiztosak, és látszik, hogy jól érzik magukat! Elhiszem nekik, hogy ott abban a pillanatban csak a zenével szeretnének foglalkozni, és semmi mással. Élnek.
Egyikünket se érdekelte, hogy mi van körülöttünk, nem volt kedvem azzal foglalkozni, hogy a körülöttünk lévők is jól szórakozzanak.
Persze a részünkről most sem maradhattak el a kommentek, mikor a színpadom megszólalt valaki, vagy csak úgy egymást szórakoztattuk amikor épp volt egy kis szünet.
Persze mint minden jónak ennek is vége lett, de nem értünk rá keseregni, mert kedvenc DJ-nk jó számokkal marasztal minket, és J is húzott vissza táncolni, mert hogy Ő még bulizni akar. Teljesen felpörgött, öröm volt nézni. Jól érezte magát.
Miután egyelőre elfogytak a jó számok kicsit kimentünk levegőzni. Dumáltunk, meg C csinált pár képet. És mintegy jó hangulat levezetéseként kezdődtek a problémák.
Az elő zenekaron belül volt némi összezördülés és mivel C pasija a banda énekese ezért hát mi is belekeveredtünk. Próbáltuk velük megbeszélni a dolgokat meg meghallgatni a felmerülő problémákat és megoldást találni rájuk. Így mi keveset buliztunk, aztán meg el is keveredtünk egymástól Angieyvel. Mindig keresni kellett valakit. Mert hát senki nem maradt ott ahol hagyta az ember, amíg összeszedte a másik két elkavarodott embert. A szemébe nézel, megmondod neki, hogy maradjon itt amíg te oda viszed a többieket, bólint, megfordulsz… és eltűnik. Fél perc alatt. Kibaszott szabaduló művész az összes. Én a végére föladtam, J-vel elvonultunk táncolni, aztán csatlakoztak hozzánk szép sorba a többiek is, majd megint mindenki szétszéledt. Én mindig próbáltam azzal el lenni aki éppen a közelemben maradt. Majd miután a baráti kör lelépett végre megbeszélhettük a dolgokat Angiey-vel is, ami már majdnem veszekedésbe ment át, mert mindketten próbáltuk megmagyarázni az álláspontunkat a bandán belüli konfliktusról. Mindketten az: Én értem, de… mondattal válaszoltunk. Aztán fáradtan visszakullogtunk táncikálni, mert még volt két óra zárásig, amit ki kell használni. Majd irány haza és kóma.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey      

2014. április 17., csütörtök

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!



2014.04.

Ennek a bandának a koncertjén már elég rég voltunk, mondjuk mostanában másra se igazán sikerült elmenni. Vagy épp nem volt semmi jó vagy nekünk volt más programunk.
Úgy volt, hogy megint kihagyjuk őket, mert hát a hétköznapi koncert nem az igazi, utána általában nincs semmi, az egyetlen, amit csinálni tudsz az-az, hogy leülsz és iszogatsz, amíg nem lesz végre buszod (kell ilyen messze lakni…), meg persze beszélgetsz, ha van kivel.
Miután kiderült, hogy Angieyvel megint kicsesztek és a hétvégére tervezett program ugrott, meg amúgy is el van cseszve a nap, de úgy istenesen, eldöntöttünk, hogy le van szarva minden, akkor is elmegyünk, legfeljebb előbb lelépünk. Igen. Ha a melóban felcseszik az agyad egy koncert a tökéletes hely, ahol kieresztheted a gőzt. Nekem pedig az a napom ilyen szempontból igazán szar volt. Az ember nem válogathatja meg a munkatársait… hacsak ki nem rúgatod magad.
Az út pocsék volt. A vonal jegyekkel is pechünk volt. Se egy kaller, se semmi, ráadásul még az a rohadt automata se működik, egyébként ki tudja mióta.  Én komolyan szét akartam verni. Ne bliccelj, de jegyet nem tudsz venni. A zsenialitás… Azért jegy nélkül nem akartam utazni, mert amilyen napunk volt tuti szembe találjuk magunkat egy ellenőrrel valahol.
Így elmentük az Újpesti végállomásra. Érdekes, hogy itt meg hat (komolyan 6) kaller osztja az észt egymásnak és röhögnek a képünkbe miközben lyukasztunk. Nekem nem volt kedvem röhögni.
Amint végre kiszabadultunk a metróból már bontottuk is a söröket, mert hát erre a sok szarra inni kell. Meg másnap dolgoztam, és addig valamelyest ki kellett józanodnom. Ha jól emlékszem gyorsan fogyott, még úgy is, hogy tele volt vodkával. Hopp megszaladt. Közben szívtuk egymás vérét, ami most egy kicsit durvábbra sikeredett, mint általában. Csak kieresztettük a gőzt. Az más kérdés, hogy tényleg durva volt. Kicsit zabosak voltunk mind a ketten, Angiey meg még fáradt is. Asszem kívülről úgy hangozhatott, mintha épp veszekedés előtt lennénk. Ez a… addig piszkálom a másikat, amíg ki nem harcolok egy jó kis veszekedést típusú beszólogatás. Jól esett piszkálódni. És persze most sem maradt el a fontos témákról való elmélyült beszélgetés, amit még akkor is lelkesen folytattunk amikor már a kedvenc helyünk utcájában támolyogtunk. Ha valamibe belekezdünk akkor nem hagyjuk abba a téma felénél, hanem csak akkor ha rendesen körbejártuk.
A banda összes tagja épp kint állt, az egyik még köszönt is (én kb. annyit láttam, hogy egy nagy sötét pacából kiválik egy vigyorgó, nehezen ismertem föl, de meg van tag).  Célpont bemér…. Felismer… Egy gyors visszaköszönés után suhantunk tovább. Lent Marcona ismét hozta a formáját, az egyik újabb bizti pedig lelkesen kontrázott. Amíg poénkodtunk, mögénk suhant a banda dobosa, és pár perc ácsorgás után szólt Marconának, hogy írjon föl valakit. Persze a mi cuccunk azonnal félretol és már ír is. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni. -Ez fontosabb, mint hogy minket engedjél be? –Nélkülük nincs koncert, meg ők csinálják a hangulatot. Asszem ez volt a válasz. Majdnem szó szerint. Szegény dobos csak vigyorgott, aztán elsuhant valahová.
Miután megkaptuk a karszallagokat, megcsináltuk a szokásos kört a mosdóban és kint megfagyasztottuk magunkat, végre letelepedtünk a bárhoz inni. Vattacukor kicsit elfoglalt volt, így T libbent oda hozzánk, aki már kérdés nélkül csapolta a söröket majd egy bólintás tőlünk és ment is bele a vodka. Persze ha már iszunk, igyunk, így kértünk ráadás tequilát, neki is, vele úgy is ritkábban tudunk inni. Közben megölelgettük az épp ráérő Vattacukrot, aki ismét megjegyezte, hogy gonoszak vagyunk. Persze ezt a körülöttünk lévők érdeklődve figyelték. Mivel egyre csak gyűltek a szomjas vendégek kénytelenek voltunk odébb állni.
Az irány megint a mosdó, ahol szokásunk szerint elkezdtünk ismerkedni, majd volt egy kis helyezkedés, mert valahogy olyan kicsi a mosdó, főleg ha egy páran maradnak trécselni, majd jött E, akit az egyik Hoolinans koncerten ismertünk meg, és azóta is jóban vagyunk, bár elég ritkán futunk össze. Mivel így már kezdtük akadályozni a forgalmat inkább kivonultunk E-vel beszélgetni. Hát történt egy pár dolog azóta, hogy nem találkoztunk, meg számot cseréltünk, ez valahogy eddig mindig kimaradt. Rendesen beszámoltunk neki mindenről ami azóta történt. Ezzel legalább 10 percig szórakoztam, és mire végeztünk már szinte kezdődött a koncert.
Végül bevonultunk a szokásos helyünkre, ahová húztuk E-t is, nem nagyon szeret elöl lenni, de mellettünk igazán nincs sok választása.
Élveztük a koncertet, végig táncoltunk meg ittunk. Voltak érdekes részek, pl. mikor az énekes belekezdett a bocsi azoktól, akiket megbántottam szövegbe (bocs nekem ennyi maradt meg belőle és sztem már ez is nagy teljesítmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mennyit ittunk) és persze most sem maradhatott el a (nem sértésnek szánt) beszólás sem. A földobott labdákat le kell csapni. Nem elég, hogy a bandatagot beszólogattak az énekesnek a  rágúvadok a papírra, mert kurvára nem látom akciója után, de még én is beüvöltöm, hogy akkor már szemüveg kell.
Tudom, hogy nem a legeredetibb és a legpoénosabb, de hát ez van. Néha lehetnek szar poénjaim.
Koncert közepe felé odahívtuk K-t is, akivel szintén a mosdóban ismerkedtük meg kb. fél órája. Néha piát cseréltünk, meg szendvicstáncot nyomtunk, és smároltunk. Hirtelen letámadott, aztán meg már mindegy volt. Asszem élvezték egy páran, főleg a banda gitárosa, mert még össze is tolt minket, csak, hogy csináljuk még egyszer.
Mint mindig, most is volt lassú szám, amit Angieyvel táncoltunk végig, amit egy páran kitüntetett figyelemmel követtek végig. Főleg Kukac, aki a másik oldalról keveredett mellénk. Már kezdett feszélyezni a jelenléte, meg a vigyor az arcán (felbátorodott azon, hogy a múltkor Angiey visszaköszönt neki. Beismerem, hiba volt.), szal gondoltam kinyilvánítom a határokat, meg hogy Ő mit nem fog soha csinálni. Miközben lassúztunk hatalmas vigyorral az arcomon fogdostam Angieyt, amit persze megfűszereztem egy kis bólogatással, hogy tudom milyen király vagyok. Szinte már nyálcsorgatást váltott ki Kukacból, meg mutogatást, hogy tök jó és persze még nagyobb vigyort. Nem csak neki tetszett.
E-t se nagyon hagytuk pihenni, ha már velünk van legalább annyira érezze jól magát mint mi. Aztán persze megint hamar vége lett a koncertnek. Utána le is akartunk lépni, mert hát ilyenkor semmi nincs utána, amit sajnálok, meg úgy is beszéltük meg, hogy az utolsó busszal hazamegyünk, mert hát holnap meló és még aludni is kellene egy kicsit. Persze ebből semmi nem lett.
Rendesen elcigiztük meg beszélgettük az időt, és csak utána jöttünk rá, hogy nekünk is menni kéne, miután E lelépett, így várhattunk 3-ig. Addig is szórakoztattuk magunkat, meg K-t és a barátnőjét, akivel már találkoztunk egy párszor, de ha megköveztek se tudom a nevét. Az ivást is folytattuk, bár már nem akkora lendülettel, és képeket is csináltam, miután beugrott, hogy hoppá a telefonom tud ilyet.
Mivel el akartuk érni a buszt meg előtte enni akartunk, hogy legalább egy kicsit felszívjon abból a rengeteg alkoholból amit ittunk, nehezen, de megindultunk.
A pechsorozatunk most is kitartott, az átszállásnál 1 órát kellett várni. Az idő hosszára és a kurva hidegre való tekintettel lesétáltunk két hosszú megállót. Élmény volt részegen botorkálni a sötétben és egymás vérét szívni. A kivilágítatlan úton…
Azért így is szétfagytunk mire jött a busz, az alkohol viszont kitartó volt.


Csók és puszi Alice & Angiey

2014. április 3., csütörtök

Hölgykoszorú! Na ezt csináld utánunk!



2014.02.28.

Hát gyerekek, eddig ez volt az év legcikibb bulija. Vagy a legjobb. Nehéz eldönteni. A lehető legszarabbul indult. Talán kezdjük ott, hogy 40 percet vártunk a buszra mert a kurva volán honlapján más volt kiírva mint ami a buszmegállóban a táblán. Mire felfedeztük a kis bakit, már nem lett volna értelme hazamenni. Megpróbáltunk stoppolni. Úgy nehéz, ha csak néhány autóhoz dugod ki a kezed. Ráadásul ki az, aki mindet felvenne? Csak is valami öngyilkos jelölt.

 Mire a begördült a busz, már szétfagytunk és kurvára elegünk volt az egészből. A leghátsó ülést foglatuk be, aztán mp3 a fülbe és jó hangulatban lementünk alfába. Kb. az út utolsó negyedén ébredtünk fel, amit a busz egész hátsó része remekül tudott követni. Nem csak a méltatlankodó nyögéseknek köszönhetően, amivel az üléseket dicsértük, hanem a jókedvű éneklésnek és táncikálásnak. Akinek nem tetszik az szálljon le. Mikor végre leszálltunk a jókedvünk meghalt.  Szakadó esőben nem vicces sétálgatni, főleg nem egy teljes megállót. Másnak is feltűnt, hogy Pesten minden eresz olyam, mint egy szita? Meg az a kibaszott tócsa!

Mire kedvenc helyünkhöz értünk már rendesen el voltunk ázva, (és nem a jó értelemben a sörtől) ráadásul a sörünk egy kis részét kénytelenek voltunk kidobni. Szörnyű, felháborító, megbocsáthatatlan bűn! SOHA nem dobunk ki sört. Csak elnyerjük majd a megbocsátást… talán…

Persze ha ez még nem lenne elég, egy hatalmas sorral is szembe találjuk magunkat a ruhatárnál, ami majdnem a bejáratig ért, persze azt már felesleges említeni, hogy rendesen el is késtünk.

A sorban állás helyett (mivel azt kurvára utálom, és csak eldurran tőle az agyam) inkább kimentünk beszélgetni a wc-s nénivel, vagyis inkább panaszkodtunk, meg szidtuk a közlekedést. Tökéletes téma!

Mire kellően lenyugodtunk, eloszlott a tömeg is. Marcona ismét hozta a szokások formáját, aminek hála megint csak ott toporogtunk előtte karszallagra várva, meg arra, hogy végre kilőhessünk a mosdó irányába. Még jó, hogy a motozós rész nálunk elmarad.

Igaz a koncert már javában ment, de muszáj volt megrohamozni a bárt, mivel nem vicces koncert közben kiszáradni.

Bent nagy volt a tömeg, de így is sikerült a színpad elé evickélni. Azok, akiken átvergődtünk kicsit zúgolódtak, főleg akiket sikerült leönteni vagy beállni a szájába. Én szóltam előre. Ők nem vették a lapot. Oké megértem őket én se szeretem, ha előrefurakodnak és elém állnak, de nekünk az a helyünk és kész.

A zúgolódás és a csúnyán nézés csak addig tartott, amíg elkezdtünk táncolni. Onnantól szép kis közönségünk lett. Nem zavar különösebben ha néznek, de amikor mutogatnak és kajánul röhögnek, az kicsit idegesít. Sose tudom eldönteni, hogy most totál hülyét csinálunk magunkból, és jobb lenne, ha inkább leülnénk vagy jó az, amit csinálunk.

Ilyenkor az amúgy is simulós táncunkra még ráteszek egy lapáttal, hogy még jobban megbotránkozzon a nép. Nem tetszik valami? Hát akkor ezt figyeld! Igen…

Mindenki gondoljon rólunk amit akar.

Összességében élveztük a koncertet, meg azt, hogy most nem kellett Pocak keze elől hajolgatnom hála a köztünk lévő hangfalnak.

Koncert után mászkáltunk egy sort, meg koccintottunk vattacukorral, és persze jött az elmaradhatatlan ismerkedés is a mosdóban.

Gyűlt a kis csapat, a hangulat meg egyre jobb lett, mi meg szépen épültünk le és jöttek cikis dolgok.

Kezdve azzal, hogy lebarmoztam a Dj-t, me hát mit kiabál utánunk, úgy se fordulok meg (még a végén nem lesz meg merre mentem), aztán majdnem ráborultam szegény biztire, mert megmozdult a lépcső alattam, meg hát Angiey is bezavart egy kicsit, mivel épp vele beszélgetett a lépcső tetején az útban.

Rátaláltunk Saulinra is, meg Gödröcskére, és ha már így összejöttünk ment a sztorizgatás az előző koncertről, meg Saulin enyhén homok barátairól. Néha sajnálom a társaságunkat. Sokat kapnak.

Néha visszamentünk táncolni, meg inni.

A táncoló tömeg most sem okozott csalódást. Volt minden, a léggitárostól a saolin harcosig. Na és egyik koncertről sem hiányozhatnak az önkéntes biztonsági őrök, akik a piócakén ránk tapadó nem kívánatos személyektől szabadítottak meg. Senki nem kérte őket, de túl fáradt voltam az ellenkezéshez.

Egyszer odajött hozzánk Pocak is, a jól ismert lelépős dumával. Szegényt leöregeztük, meg össze is zavartuk egy kicsit. Magát húzta a csőbe a lesz valami program, kérdéssel. Miért? Legyen? Döbbent tanácstalansággal az arcán vonult vissza. Egy ilyen labdát nem lehet nem lecsapni!

Persze Kérszkávét se volt jobb, odajött lötyögni a mi szendvicstáncot nyomó csapatunkhoz. Ő miután rendesen feltérképezte a terepet, lelépett.

Sajnos néhányan ennél ragaszkodóbbak voltak. Az egyik simult, mint egy pióca, aki akkor sem tágított, amikor kapott egy gyomrost meg sok lökdösést és arcba üvöltést, a másiknak meg szájmenése volt és az a szent meggyőződése, hogy kígyó vagyok ill. van rajtam. Ez úgy 5 percig volt vicces.

Mikor már az elküldésén gondolkodtam, segítségemre sietett „hős megmentőm”, a barátnője társaságában és közölte a csávóval, hogy az ő csaja vagyok. (Aha, ja. Anyád!) Foglalkozz az igazi csajoddal.

Persze nem ő volt az egyetlen, aki vigyázott ránk. Mikor összejött egy szép kis pogózó tömeg, amibe néha mi is belöktünk embereket, szívesen bevetődtem volna középre, de a bizonytalan talaj és a négyszeri orrba vágás (az egyik táncos lábútól gyűjtöttem be, akinek a forgatás volt a mániája) kicsit visszatartott.

Szal belépett Saulin és még ezt a kis lökdösődést sem engedte. Közöltük vele nem tetszésünket és kimentünk levegőzni. Az nem saolin volt, hanem a sörös srác, aki mejd később jön… saolin, csak próbálta távol tartani a tömeget. Kicsit összekavarodtak a dolgok, így emlékezést tekintve…

Kint persze ki más mellett próbáltunk elmenni, mint a kis cseredobosunk mellett, aki most elég jól nyomta. Ezt persze meg is jegyeztük neki. Asszem örült neki, bár lehet csak rajtunk vigyorgott. Az egyik csaj közben bőszen ordítozza, hogy kurva ismerős a tag, látta már valahol. (Vajon hol láthattad?)  Nem szándékoztam megválaszolni, de kezdett unalmas lenni, gondoltam felhomályosítom kicsit. Nagyba sorolom az infót (na jó a nevén meg hogy dobol nem jutottam túl, me kicsit összeakadt a nyelvem), mindezt hangosan, mert nem hallok meg részeg vagyok. Naná, hogy nem sokkal áll mögöttünk, tuti hallotta, én meg már egy ásóért akartam könyörögni, erre Angiey még oda is hívja hozzánk.  Mondtam neki, hogy jöjjön oda és intettem neki a kezemmel. Ő meg mint akit valami haverja hív odalötyög hozzánk. Hát akkor vége a gyereknapnak, szurkálódjunk kicsit. Persze szegény az elejét kurvára nem értette.(Csak az a gond, hogy mi se) Hehe most már tudod milyén érzés. És ebből szépen felhoztuk neki az előző kis beszólásait. Határozottan állította, hogy Ő ilyenre nem emlékszik, de előfordulhat, főleg ha megint iszik. És ezt ő maga mondta így. Mondtuk neki, hogy nálunk is előfordulhat.

Tuti kellemetlenül érezte már magát, meg enyhén tanácstalannak, mert közölte, hogy bemegy.

Mi még maradtunk és faszságokat beszéltünk, amitől zengett az utca. Mivel a hölgykoszorúnk egyik tagja fázott, még úgy is, hogy rajta volt a pulcsim, bementünk. A hölgykoszorú lemaradva követett. Megtámadtuk a bárt, mivel Saulin meghívott mindenkit. Az nem saolin volt! Valami random srác a haverjával. Nem szoktuk elfogadni az ilyen meghívásokat, de most valahogy nem érdekelt. Amíg vártunk még valami dalocskát is énekeltünk.  Ne kérdezzétek, hogy mit. A csónak partot ért… Majd visszamentünk táncolni.

Zárás előtt pár perccel körbementünk, hogy elköszönjünk egy pár embertől, aztán csináltam egy kisebb sort a ruhatárnál, mert nem találtam az egyik bilétát. Az egyik kis köcsögnek még volt pofája beszólni. Nem tudtam, hogy ilyen visszhangos az a rész, vagy csak a kussoljál szót verik vissza a falak? Na mindegy, leszarom. Túl fáradt és éhes vagyok ahhoz, ilyen apróságok izgassanak.

Utálok reggel hazamenni, főleg, ha aznap még fát is kell pakolni.



Asszem ezen a napon az összes szabályunkat megszegtük. De hát égjen a pokol, had dolgozzanak az angyalok.



Puszi és csók Alice & Angiey

2014. március 24., hétfő

Nagy Köd volt!



2014.02.22.

A koncertjeink általában szarul kezdődnek, és ez most sem volt másként.
Megint vodka sörrel alapoztuk meg az estét, amit faterom csak isten ostorának hív, és mindig elcsodálkozik rajta, hogy-hogy bírjuk meginni hányás vagy kidőlés nélkül. (Nem túl gyorsan, de határozottan.) Finom és ütős, na meg nem kell két pohárral szarakodni. A jelentős részét a parkban ittuk meg, ami már szintén törzshelynek számít. Itt aztán sorban megtaláltak a különféle problémával küzdő emberek. Az egyiknek nem volt tüze, a másiknak minden szükséges kelléke megvolt, kivéve a papírt, amibe a füvet csavarta volna. Legalább háromszor megkérdezte, me ugye biztos, ami biztos. A végén már csereüzletre is hajlandó lett volna, csak szánjuk már meg azzal a papírral. Hát mi vagyok én? Dohánybolt? Ha kemény vagy, belecsavarod a zoknidba… Alig szabadultunk meg tőle, máris jött a váltás. Konkrétan egy csávó szatyornyi piával. Majdnem mind félig üresen, és kínálgatja, hogy segítsünk rajta és igyuk már meg, me be akar jutni valami szar helyre, úgy gondolta odaadja nekünk. Hááát kösz nem. Pont elég ami a kezemben van. Meg amúgy is… idegen pasitól piát nem fogadok el.
   Befelé menet hamar végeztünk, bár most sem úsztuk meg Marcona poénkodása nélkül. Meg se próbáltam követni. Asszem valami számokon akadtunk fönt. Kérdezte, hogy hova akassza a kabátokat, melyik helyre. Erre mondtam, hogy mindegy. Azt mondta az már foglalt. 111… mert az mind 1. ha ha ha…
Bent szokás szerint megtámadtuk a bárt, ott is vattacukrot és megint köteleztük egy jégerre, magunkat meg egy tequilára. Asszem ennek is köszönhetjük, hogy egy kicsit… nagyon leragadtunk, kisebb szüneteket beiktatva. Amúgy is ráértünk, a fiúk megint később kezdtek. Ez mégse a kibaszott Guns ’n’ Roses. Kezdjenek időben! Mire végre betaláltunk, már javában játszották az első számot.
Nem mondom, hogy teltház volt, mert az erősen túlzás lenne, bár kinek hol kezdődik a teltház ugye. Persze a „táncoló tömeg” is csalóka, főleg ha napszemcsiben nyomod, és ha még van is benned valamennyi alkohol, na akkor meg szinte lehetetlen még saccolni is. Meg persze mozgolódnak is, amivel szintén nem segítenek. Hát igen. Nem mentünk teljesen előre, mivel lassú számmal kezdtek meg az énekes se volt túl tiszta, így hát maradt a kivárás meg a bámészkodás. Bevallom, egy kicsit kezdtem unatkozni, ami nálunk egy kicsit veszélyes. Ilyenkor akaratlanul is elkezdjük egymást szórakoztatni, a körülöttünk lévő emberek és néha a zenekar bánatára. Én csak megkérdeztem, hogy mindig ilyen hamisak e… meg még volt egy pár megjegyzés… Még jó, hogy a 3. szám után begyorsítottak és olyan szám jött, amit szeretünk, mert már néhányan elég mérgesen néztek ránk. Asszem mindenhez, amit mondott az énekes, fűztünk valami kommentárt.
Előrefurakodtunk, bár ez nem tetszett néhány embernek. Elölről már mindjárt jobb volt az énekes, és hátralévő koncertet végig táncoltuk, meg röhögtük. A hangfal mellett nem hallod tisztán a koncertet, így ott egész jó volt. Szeretem nézni, amikor néhány csaj utánoz minket. Bár néha nem tudom eldönteni, hogy mi is ilyen szarul mozgunk, vagy nekik haladja meg a képességüket a dolog.
Koncert után jöttek a szokásos körök, meg sörök, és az új ismeretségek. Megismerkedtünk Saulinnal és az ő ferde hajlamú barátaival, mert hát akik önszántukból beleülnek egy másik srác ölébe és ott léggitároznak, azoknál tuti homokszem került a gépezetbe.
Szombat lévén rockdisco volt, úgyhogy kifulladásik tudtunk táncolni, meg néha üvölteni a számok dalszövegét. Még szerencse, hogy túl hangos a zene ahhoz, hogy pár lépéssel arrébb hallani lehessen a hangunkat. Különben mindenki a fülét fogva futna kifelé. Bármikor ki tudok üríteni egy zsúfolt termet a hangommal.  És nem csak ők találtak meg, hanem egy régebbi ismerős, Köd is, akinek az a tévképzete, hogy a mi testőrünk, ráadásul nagyon kitartó (ez nálunk előny), meg egy másik srác, akinek aztán sikerült egy szám erejéig szétválasztania minket. Ezt persze Köd gyönyörűen kihasználta, és hála a kitartásának még én is csatlakoztam a párosukhoz, először kizárólag szájbarugás céljából, de mivel Angieynek nem volt a sráccal problémája inkább csak sodródtam az árral. Ha problémám lett volna vele úgy is szólok. Vagy kurva részeg voltam vagy tényleg jól csókol. Határozottan jól. Előző partneremnek ez nem tetszett, de hát kit érdekel. Én sosem ígérek semmi, és attól még, hogy valakivel táncolok, nem leszek a barátnője.
Zárásig maradtunk, és sikerült észrevétlenül lelépni. Majd hulla fáradtan vonszoltuk magunkat haza.
Utálok reggel hazamenni, és néha még ilyenkor is minden ellenünk van. Most éppen az a rohadt automata, mert hát nem minden papírpénzt fogad el. Így majdnem sikerült lekésni a buszt. Így hát jött az üvöltözés az automatával, morgolódás a pénztárnál és sprint a buszhoz. Kurva jó reggelt mindenkinek!

Csók és puszi Alice & Angiey

2014. március 15., szombat

Random faszságok Angieytől: Rocktogon



Rocktogon egy hely, ahol tutira nem maradsz hoppon…

Alapvetően egy jó kis kocsma,

Hogy az embereket halálra oltsad

És jót szórakozz közben,

Ha valaki ránézésre elég öntelt

És látszik rajta,

Hogy azt hiszi az a fajta

Aki után bomlanak a csajok

A pasik meg azt hiszik, mellette ám igazi „rajok”

Mert 2 méterrel a föld fölött jár

De a dumája aztán igazán fáj

Mert sületlenséget hord össze

Utána meg Nyúl módjára fut

Neked meg csak a gondolkodás jut,

Hogy vajon melyikőtök a hülyébb

És biztos lehetsz benne, hogy Te vagy a gügyébb,

Mert 3x ismétled magadban a szövegét,

Utána meg kétségbeesetten nyúlsz az üvegért,

Mert rád talál egy másik vadbarom,

Közben te csak a sörödet akarod…

Van itt még más élőlény is,

És ennél élvezheted az előnyét is,

Hogy úgy tűnik te vagy a józanabb,

Mert a fordulónál elakad

És közli, hogy végiggondolta

Az ajánlatod még is elfogadja,

De aztán meglátja a slepjét

És persze rögtön elveszti az eszét

Mert fél, hogy beárulják a nőjének

Te pedig hirtelen hálás vagy a sötétnek

Mert újra a többiek közé vegyülhetsz,

Vagy épp egy asztalhoz leülhetsz,

Ahol megtalál egy dupla nulla,

Akinek az agya hulla,

De te jót röhögsz rajta

Mert ő aztán az a fajta.

Végeredményben atom kis hely,

Mert itt mindenki ismert.

2014. február 24., hétfő

Ilyenek a „rocksztárok”




Ez a bejegyzés saját tapasztalat és nem lehet szentírásnak venni, hogy akkor most minden banda, minden zenész ilyen.
Mindenki az előítéletek rabja és sokszor már akkor véleményt mondunk valakiről/valakikről amikor még csak egyszer láttuk. Legyen az egy csinos csaj a koncertről, aki az első sorban táncolt, egy csúnyácska srácról a bárból vagy egy zenészről/zenekarról a színpadon. Hajlamosak vagyunk rá, hogy másnak lássuk, mint amilyen valójában. Kitalálunk róluk dolgokat, elképzeljük milyenek lehetnek. Ezt nem csak a féltékenységi roham következtében kitalált rosszindulatú pletykákra értem, amiket azzal érdemlünk ki, hogy jól érezzük magunkat.
Ha egy zenészről van szó, és még kedveljük is, netán rajongók vagyunk, még inkább elszalad a fantáziánk. Többnek látjuk őket, szebbnek, jobbnak. De mindez csak szemfényvesztés, semmi több. Végül is nem ismerjük, nem tudunk róla szinte semmit. Persze az újságokban olvashatunk róluk, de mind tudjuk, hogy a média hazudik, és nem árt, ha gondolkozunk. Végtére is az agyunk azért van.
Elhisszük azokat a hazugságokat, amiket az újságokban olvasunk és a filmekben látunk,mert el akarjuk hinni. El akarjuk hinni, hogy ilyen egy igazi rocksztár.
Szóval, íme a kép, ahogy elképzeltük, és a valóság, ahogy most látjuk őket, néhány after party-val és backstage beszélgetéssel később.

Mi újságokból és régi filmekből építettük föl az ilyen „egy igazi rocksztár” képünket, ami valahogy így nézett ki:

 Ott vagy a koncerten… fenn áll a színpadon egy nagyon helyes, nagydumás pasi a fényben.
/Ha benned van már pár pohár valószínűleg minden pasit ilyennek látsz/
Fentről obszcén, csajozós dumával és félreérthetetlen gesztusokkal ostromol. Ekkor mondod magadnak: Megtaláltam Steven Tyler eltitkolt magyar kölykét!
Azt hiszed Ő valami félisten. Soha nem árthat neki a túlzott alkohol, nonstop képes bulizni pihenés nélkül, ha ránéz egy csajra, akkor a kiszemelt nőnemű egyed bugyija egyből lecsusszan a bokájáig és bármilyen kábulatban képes lenyomni egy jó koncertet.

TÉVEDSZ!

Ezzel ellentétben főhősünk iszik 3 doboz sört és nem hogy pattanni, felmászni sem képes a színpadra. Aztán valahogy még is sikerül feltornáznia magát és lenyomja a koncertet. Ne menjünk bele, hogy annak milyen a hangzása. Majd elégedetten lebotorkál a színpadról és végleg szétmorzsolja azt a megmaradt képet is, amit eddigi teljesítményével még nem sikerült. Hozzáteszem. mindezt egy két mondat segítségével végzi.
Ha még ezek után is kitartasz, szembesülhetsz főhőseink részeg, bunkó, faszkalap vagy épp mimóza énjével (tisztelet a kivételnek).
Lássunk néhány kategóriát, mert nekik is van: (Ebben zsenik vagyunk)

-ki ha én nem tahÓ:  nem hogy köszönni, még rád nézni sem hajlandó, mert azt várja, hogy odarohanj idióta picsa módjára és fülébe sikongasd, hogy ő mekkora ász. Amennyiben te is keresztülnézel rajta, esetleg a közeledbe somfordál és kódolt dumával (amiből te semmit sem értesz) kétségbeesetten próbálja felkelteni a figyelmedet. Ennek eredményeként elkönyveled, hogy hülye, de te vagy a nagyobb barom, mert még 2 órán keresztül gondolkozol, ismétled a mondatot, de értelmét továbbra sem találod. Alanyunk a sikertelen próbálkozás után beolvad a sleppje közé vagy tesz egy újabb kísérletet ugyan azon a kódolt nyelven. Ekkor teljes a képzavar, mert:
1. összekötöd az előzővel, persze a mondatok témájának semmi közük egymáshoz.
2. várod, hogy még mond valamit, amitől érthetőbb lesz a mondat.
Mindkét esetben te érzed magad hülyének. És ebben az esetben itt van vége az ismerkedésnek.

-NYULAK: Koncert után egyből eltűnik hátul. Egyszer csak valahogy még is rátalálsz. Erőt veszel magadon és odamész, mert szimpatikus. Mondjuk, látsz a karján egy tetkót ami jó indokot szolgáltat és szólsz neki, hogy hadd nézd meg közelebbről. Erre ő hirtelen kihúzza magát, felküzdi a karjáról a pólót és egy mosoly kíséretében megvillantja. Te pedig várod, hogy mondjon valamit, de ő hallgat. Ezt megunod és lelépsz, de előtte mondasz pár szót, hogy ne legyen annyira ciki. Később mókuskánk valahonnan /minimum 5 méteres távolságból/ elkezd figyelni. Nyílván szóltak neki, hogy te hülye, húzz utánuk! Hirtelen erőt vesz magán és tesz előre egy lépést, de amint felfogja, hogy észrevetted üveges tekintettel menekülőre fogja.

-A leggyengébb láncszem: Előfordulhat, hogy a banda kiválasztja maguk közül a „leggyengébbet” és odalökik, hogy kérdezd meg, lenne e kedvük velünk jönni bulizni. Ők a háttérből feszülten figyelnek, majd amikor látják, hogy nincs „veszély” közelebb lépnek. Ilyenkor a gyenge láncszemet félretolják, mivel rá már nincs szükség, és mindegyik egyszerre csicsereg és azt várja, hogy csak rá figyelj. A helyzet ekkor válik kaotikussá, mert egyiket se érted. Persze nem csak azért, mert egyszerre próbálnak beszélni, hanem azért sem mert: 1. külföldiül beszél (Ez a valószínűbb mivel csak a külföldi bandák elég bátrak ahhoz, hogy megközelítsenek) 2. túl jól sikerült az alapozás + a koncert alatt nagyon meleg volt…

CSAK ÉSZRE NE VEGYENEK:  Főhősünk koncert után gyorsan összepakol, rád sandít, és amint észreveszi, hogy jelét mutatod az ismerkedési hajlandóságodnak, eltűnik. Ők azok, akik úgy lépnek le, hogy magukba ismételgetik, mantrázzák, a már jól ismert mondatot: Ne menny a közelükbe, megérzik a félelmet!


Ahogy a zenészekről, úgy az after partikról is volt egy vad elképzelésünk, hogy ilyenkor hogy is buliznak.
Az elképzelésünk szerint egy ilyen:

 „bulin” lényegében folytatjátok a koncertet. Tánccal, pasizással/csajozással, mértéktelen piálással és mindennel, ami szem-szájnak ingere. Majd reggel, amikor felébredsz a szoba sötét és homályos, alig kapsz levegőt a súlytól a mellkasodon és iszonyat meleged van. Jobban körülnézve rájössz, hogy a melledet párnának használja egy szőrös valami és néggyel több végtagod van a kelleténél. A szobában még mindig köd van, vizes törölköző van az ajtó réseihez és valamennyi nyílászáróhoz gyömöszölve. Üres üvegek, ruhák és olyan részeg emberek hevernek szana szét, akiket még soha nem láttál.
Ezzel szemben a valóságban mi történik?

Tapasztalataink szerint ennek 4 különböző végkimenetele lehet:

Összejön a dolog:
1. Megtetszel az egyik srácnak, behívnak a backsagebe, kicsit dumáltok meg iszogattok, közben fúj rád a konkurencia (csajok akik csak úgy bementek és „szórakoztatják” a bandát) néha meg próbálnak jópofizni, meg ők mindenkit ismernek, minket is (már a név gondot okoz). Majd felvetik az ötletet, hogy menjük velük a szállodába.
Miközben kint várakozol, hogy végre mindenki összeszedje magát, előkerül egy kis Jack amit nagy lelkesedéssel iszol a bandával közben egyre jobb a hangulat. Amikor megunják a dolgot betuszkolnak a kocsiba (kicsit már nehezen találod az ajtót) majd térkép tanulmányozás és tanakodás ami újabb 15 percet vesz el az életedből. Végre elindultok, a hátsó ülésen már nagy buli van. Mikor megérkeztek te azon tanakodsz, hogy hogy a picsába szálljál ki. Mikor sikerül, három ember ugrik mögéd, hogyha esnél, el tudjon kapni. Nem tehetek róla a tenger a hibás, francnak kell ennyire hullámoznia. Meg amúgy is! Szárazföldről indultam, hogy kerültem hajóra??? Fölérünk a szobába, kupi. Mi megállunk az ajtóban, mikor észreveszik a fennakadás okát, utat törnek maguknak és bármiféle kommunikáció nélkül, teljes összhangban dolgoznak a kupi felszámolásán. Mindegy, hogy nem is az ő cucca, azonnal fölkapja és eltűnteti valamelyik sarokba vagy valami alá beszórja. Kb 2 perc után elégedetten és büszkén néznek ránk, majd rángatnak beljebb. Mi még az ajtófélfába kapaszkodva állunk a döbbenettől. Újból elkezdünk piálni, közben valami zenéért könyörgünk, egyéb forrás hiányában az MTV-t benyomják, és az éppen aktuális zenei szemét elözönli a hallónyílásaidat, majd megkezdődik az ostromlás. Ezen a ponton már erősen kételkedsz a jó buliban. Végül megérkezik a konkurencia, aki már azt hitte sikerült leráznia. Döbbenettel vegyes düh suhan át az arcukon, majd csatlakoznak a „bulihoz”. A remény meghal, a hangulat lapos, unatkozol és kezd eleged lenni a dugásra invitálás elhessegetéséből. Nem ezzel van a probléma, hanem legalább valami kulturáltabb burkot kapna a dolog. Ezzel ellentétben azt látod, hogy a csajok egymást váltják a szobákban és járnak kézről kézre.
Na asszem erre mondják azt, hogy szarból várat nem lehet… Végeredmény: 1 óra tömény unalom után lelépsz.

2. Bejössz az egyik tagnak, jót dumáltok, meg szívod a vérét. Olyan kisugárzása van a srácnak, hogy nem érdekel a banda többi tagja, pedig körülötted legyeskednek ők is. Elkísértük őket a hoteljükig, ott a többség leszakadt, majd tovább sétáltunk. Hihetetlen módon nem próbál elszakítani a biztonságot nyújtó ponttól (Alice), sőt ha valamelyik társa megpróbálja azt elhesegeti. Miután csak hárman maradtunk, elmentünk egy másik hotelbe. A szaftos részeket inkább kihagynám, de nagy kupit hagytunk.

Még beszélgetés szintjén se jutsz el odáig:

3. Koncert után odamegy hozzátok egy-két bandatag (a többi éppen pakol) előkerül egy kis tömény meg, ki tudja még mi és jó hangulatban fogyasztjátok ezeket, közben dumáltok majd a srácok úgy döntenek megkeresik a társaikat vagy elrángatják őket. Előtte azonban megemlítik, hogy elkísérhetnétek őket a hotelig/szállodáig. Ezzel csak egy gond van. Ők már alig állnak a lábukon, a többiek meg mérgesek, mert nem elég, hogy a felszerelést be kell pakolni, segítség nélkül még a társaik se tudnak beszállni a kocsiba. Ezen a ponton elkönyvelheted magadnak, hogy ez a banda nem kedvel, és hogy az estének vége. De sebaj, az üveg még félig van!

4. A fentiek egyike sem jön össze. Váltasz velük néhány szót, és miután elkezdesz kicsit szurkálódni csak úgy viccesen, úgy dönt, hogy inkább lelép, nem éri meg a fáradságot. Ebben az esetben persze te is ugyan ezt érzed. Elvégre azért is kezdesz csipkelődni.
A másik lehetőség az, hogy egyáltalán nem tudtok kommunikálni egymással és az értetlen fejedet látva, szintén lelép. Nem beszélek kódolt nyelven. Vegye a fáradtságot, és próbáljon legalább egy kicsit elvarázsolni. Bőven megjutalmazzuk érte, ha sikerrel jár…

Ezek a „beszélgetések” általában a következő dumákkal kezdődnek:
- Hogy tetszett a koncert? /Roppant kreatív és elég gyakori kezdése egy „beszélgetésnek”. Egyáltalán nem erre kíváncsi és amúgy is már tudja a választ./
- Láttalak titeket az első sorban. /Hát erre most mit mondjak, rajtad kívül még vagy 20 ember látta hogy ott állunk./
- Előző koncerten nem láttalak titeket. /Én se magamat…/
- Sokszor vagytok itt? /Ez kb a 3. koncert amin látsz, csak eddig nem mertél idejönni./
- Beviszlek titeket a backsagebe! /Ettől most le kéne esnie a bugyimnak vagy mi?/
- Színpadról nagyszájúan: Hátul megtaláltok minket! Vagy a koncert után megtaláltok minket a bárpult körül.
- Tök jól nyomtátok, én adtam hozzá az ütemet Válasz: Általában első sorosok vagyunk /lenyomsz egy ásítást/ Pont ezért nem kedvelnek minket.
- Ti lezbik vagytok? /Az örök kedvenc. Ezt minden koncert alkalmával legalább 1x megkérdezik./
- Zavarok? –Igen! –Biztos zavarok? –Igen!!
- Meg fogtok fázni, vegyetek fel pulcsit! /Még nincs annyira hideg!/
- Ha már látszik a mellbimbó akkor fel kell venni egy kabátot. /Mondják ezt akkor, amikor már rég felvettem, de nem számít/
- Engem az érdekelne, hogy a tiétek csupasz vagy leszállópálya fazonú?

Miután nem úgy reagálunk ezekre, ahogy azt elképzelik, ezekkel a lelépős dumákkal fejezik be a társalgást:
- Nálam van az akárminek a kulcsa és nélkülem a többiek nem tudnak bejutni
- Holnap koncertem van, ezért most megyek
- Mennem kell, mert a többiek már a buszban vannak és nem várnak
- Barátnőm van
- Holnap dolgozom

Szóval ilyenek valójában a zenészek akikért odavagyunk…pontosan olyanok mint mi, csak híresebbek.

Égjen a pokol, had dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey