2014.07.25. AB/CD Rocktogon
A lehető
legjobban indult a reggelünk vagyis a hajnalunk, mivel akkor botorkáltunk
hazafelé az előző napi HIM koncertről. Gondoltuk kajálunk egyet a parkban meg
pihenünk a nagy séta után.
A Budapest Parktól átsétálni az Oktogonig azért nem rossz. Részegen, koncert
után… Persze fáradt az
ember meg már mindene tele van az emberekkel, és már csak egy puha ágyra
vágyik. Nekünk ilyenkor akkora mázlink van, hogy megtalál egy szerencsétlen
részeg alak, aki cigit próbál kunyerálni és olyan szarul néz ki, hogy muszáj
megkérdezni tőle, hogy nem akarja-e elmesélni azt, ami nyomasztja. Az a kurva
neontábla mi Angiey? Igen.
Néhány ember feje felett ott lebeg az a rohadt neon tábla vöröslő betűkkel,
hogy SEGÍTS! És az első
döbbenet után (mivel nem érti, hogy miért nem küldjük el a problémáival együtt
a picsába) elkezd mesélni. Angiey is mesél és bőszen oltja a csávót, csak hogy
érezze, másnak is lehetnek problémái nem csak neki és ne csináljon olyan
hülyeséget amivel tönkreteszi másnak is az életét. Én ilyenkor bőszen
hallgatok, mert mit mondhatnék? Mire én nagy levegőt veszek és kinyitom a
számat, hogy most elmondom a véleményem, addigra Angiey már meg is előzött. A
végére már úgy voltam vele, akkor minek strapáljam magam, úgy is azt mondja,
amit én mondanék, még a megfogalmazás is nagyban stimmel. Ezt persze se a srác
se senki nem érti és mindenki azt várja, hogy mondjak már valamit. De minek?
Nem fogom ugyan azt még egyszer elmondani. Nem vagyok papagáj. Aztán a végére
már a horoszkópot is belekeverte a témába (jobb volt mint anyám) és elkezdett
arról dumálni, hogy a horoszkópunk szerint milyen jellemek vagyunk. Itt derült
ki, hogy én egy szar ember vagyok, mert leszarok mindenkit. Miután Angiey elkezdett
ezzel szívatni, meg persze én is éltem az öniróniával, egyből elkezdett
magyarázkodni, hogy nem úgy értette, meg rosszul fogalmazott, de hát barátom
ezt már nem mosod le magadról. Meg
amúgy is. Alice egy szar ember. Leszarja, hogy mások, hogy próbálják magukat
kimenteni. Mert mint már említettem egy szar ember.
Úgy másfél órás
eszmecsere után (mialatt
persze kiderült, hogy én is szar ember vagyok…) úgy döntöttünk mi lelépünk mert már kurvára untam az
egészet, na és nem két utcával arrébb lakunk. Hatalmas sajnálkozások közepette
engedett el minket.
A második nap
mindig nagyon durva. Kialvatlanság és indokolatlan düh jellemez ilyenkor, amit
csak egy újabb adag sör és a jó zene tud csillapítani. A gyomrunk meg ezen a
ponton kezd fellázadni a mostoha bánásmód ellen. És ez a napok előrehaladtával
csak durvul.
Ismét
alapozással kezdtünk, közben ismét olyan témákat feszegettünk, amiket rendes
körülmények között hanyagolunk. Miután minden elfogyott és a hangulat is kellő
képen lesüllyedt, elindultunk befelé.
A biztitől
ismét megkaptuk a szokásos beszólásokat mert már megint korán érkeztünk, közben
pedig élvezhettük Nyuszifül béna barátnőjének a társaságát. Már az elején
majdnem tiszta ragacs lettem valami szartól, amit a drága szürcsölgetett, mert
annyira mutogatta magát, hogy elejtette a poharát. Egyből kihúztam magam, hogy ha most
leöntöttél szívem, én kiviszlek innen. Végül egy dühös sóhaj és megjegyzés után hagytuk a francba.
Beérve megint
megtámadtuk a bárt, meg Vattacukrot, akit jól megölelgettünk. Aztán le is
cseszett, hogy mi az, hogy nem voltunk eddig. Békítőleg meghívtuk egy
tequilára. Aztán a nagy beszélgetésben lemaradtunk a kezdésről és csak a
második szám közepére kúsztunk be kerülgetve azt a pár embert akik nem félnek a
fénytől meg a színpadtól. Kissé lapos volt a közönség, nagy részük denevérezett
meg támasztotta a falat. Ami azért fura volt, mert általában tombolnak.
Mi is szétszórtak voltunk
az elején, aztán ahogy fogyott a sör kezdtünk ráhangolódni a bandára meg
egymásra. Nagyon jól el voltunk, táncoltunk meg röhögtünk, főleg a két szám
közti szünetekben, amikor a banda egyes tagjai próbáltak értelmes mondatokat
összerakni, némelyikük kevesebb sikerrel. Ilyenkor aztán mi is kommentáltunk
hozzá, főleg egymásnak címezve a dolgokat, de ez valahogy mindig hangosabbra
sikeredett a kelleténél. Mert
üvöltesz. Mellettünk nem
sok ember volt, pedig általában a végére már rányomnak színpadra. Nem tudom
most mi volt, de nem is érdekelnek, mi jól szórakoztunk és ez a lényeg.
Koncert után
kimentünk levegőzni, ahol megint megtalált minket pár ember. Volt aki csak jött
gratulálni, hogy milyen jók voltunk, jó volt nézni, meg akadt olyan is aki még
a videót is megmutatta amit rólunk csinált. Mert az elején a bandát akarta
felvenni, de mi jobban néztünk ki, és csak háttérnek volt a banda. Hát, ő,
köszi. Aztán ezzel az emberrel elég sokáig elbeszélgettünk, mindenféléről.
Közben egyfolytában dicsért, és kinyögte, hogy tuti gyakorlunk otthon, mert
ennyire egyszerre senki nem mozog, mint mi. Még egymásra se nézünk mikor más
mozdulatba kezdünk. Hát barátom, pedig ez spontán jön. Aztán meg közölte, hogy
mi ilyen őskövületek,
dinoszauruszok vagyunk az
alapján, amit meséltünk magunkról, hogy-hogy látjuk a dolgokat, meg miket
szeretünk (pl. bakelitet
hallgatni mert élőbb a hangzása…) és csinálunk.
Később
elhagytuk a csávót valahol. Nem szeretünk sokáig beszélgetni, mivel bulizni
mentünk oda. A következő nagyobb szünetünkön az egyik ott dolgozó biztivel
dumáltunk. Mint kiderült már elég rég itt dolgozik. De akkor miért nem láttuk?
Nos láttuk, csak nem a megszokott környezetben (lent) és megszokott ruhában
volt. Vele is nagyon jól elbeszélgettünk. Egyfolytában nyomta a sódert mi meg
sokszor már görnyedtünk a röhögéstől. Azért minket se kell félteni, tettünk a
jókedvhez rendesen. Asszem kicsit átmentünk pasiba, mert hát amilyen
megnyilvánulásaink voltak meg beszólásaink, azt még így nő szájából nem
hallottam. Részemről nagyon élveztem a társaságát, és csak nehezen indultam meg
befelé, hogy még egy kicsit táncikáljunk mielőtt lelépünk.
Lent
elbúcsúztunk pocaktól is, aki hatalmas lendülettel lépett oda hozzánk és szinte
beépített magába, olyan szoros ölelésben részesültünk. Szerintem aranyos húzás volt.
Fél órával
zárás előtt léptünk le, mivel már úgy is csak metál szarok mentek, meg
leginkább csak ücsörögtünk annyira elfogyott a szufla.
És már megint
vakarhattunk le magunkról egy idegesítő csávót, aki ráadásul külföldi volt, így
nem értett szart se abból, amit mondtam.
Ebben a két
napban nagyon furcsák voltak az emberek. Vagy mi szoktunk el tőlük. Végül is
sokszor meg ott van a jó oldala is ennek. Néha úgy érzem, mintha ufók lennénk,
aztán kiderül hogy inkább egy különös állatfajhoz tartozunk. Csak azért, mert nem mindenhez úgy
viszonyulunk mint mások…
Na mindegy,
mindenkinek meg van rólunk a véleménye, kinek rossz, kinek kevésbé rossz. És ez
így van jól.
Égjen a pokol,
hadd dolgozzanak az angyalok!
Puszi és csók Alice &
Angiey