Mer én egy szar ember vagyok! Meg dinoszaurusz…

2014.07.25. AB/CD Rocktogon

A lehető legjobban indult a reggelünk vagyis a hajnalunk, mivel akkor botorkáltunk hazafelé az előző napi HIM koncertről. Gondoltuk kajálunk egyet a parkban meg pihenünk a nagy séta után. A Budapest Parktól átsétálni az Oktogonig azért nem rossz. Részegen, koncert után… Persze fáradt az ember meg már mindene tele van az emberekkel, és már csak egy puha ágyra vágyik. Nekünk ilyenkor akkora mázlink van, hogy megtalál egy szerencsétlen részeg alak, aki cigit próbál kunyerálni és olyan szarul néz ki, hogy muszáj megkérdezni tőle, hogy nem akarja-e elmesélni azt, ami nyomasztja. Az a kurva neontábla mi Angiey? Igen. Néhány ember feje felett ott lebeg az a rohadt neon tábla vöröslő betűkkel, hogy SEGÍTS! És az első döbbenet után (mivel nem érti, hogy miért nem küldjük el a problémáival együtt a picsába) elkezd mesélni. Angiey is mesél és bőszen oltja a csávót, csak hogy érezze, másnak is lehetnek problémái nem csak neki és ne csináljon olyan hülyeséget amivel tönkreteszi másnak is az életét. Én ilyenkor bőszen hallgatok, mert mit mondhatnék? Mire én nagy levegőt veszek és kinyitom a számat, hogy most elmondom a véleményem, addigra Angiey már meg is előzött. A végére már úgy voltam vele, akkor minek strapáljam magam, úgy is azt mondja, amit én mondanék, még a megfogalmazás is nagyban stimmel. Ezt persze se a srác se senki nem érti és mindenki azt várja, hogy mondjak már valamit. De minek? Nem fogom ugyan azt még egyszer elmondani. Nem vagyok papagáj. Aztán a végére már a horoszkópot is belekeverte a témába (jobb volt mint anyám) és elkezdett arról dumálni, hogy a horoszkópunk szerint milyen jellemek vagyunk. Itt derült ki, hogy én egy szar ember vagyok, mert leszarok mindenkit. Miután Angiey elkezdett ezzel szívatni, meg persze én is éltem az öniróniával, egyből elkezdett magyarázkodni, hogy nem úgy értette, meg rosszul fogalmazott, de hát barátom ezt már nem mosod le magadról. Meg amúgy is. Alice egy szar ember. Leszarja, hogy mások, hogy próbálják magukat kimenteni. Mert mint már említettem egy szar ember.

Úgy másfél órás eszmecsere után (mialatt persze kiderült, hogy én is szar ember vagyok…) úgy döntöttünk mi lelépünk mert már kurvára untam az egészet, na és nem két utcával arrébb lakunk. Hatalmas sajnálkozások közepette engedett el minket.

A második nap mindig nagyon durva. Kialvatlanság és indokolatlan düh jellemez ilyenkor, amit csak egy újabb adag sör és a jó zene tud csillapítani. A gyomrunk meg ezen a ponton kezd fellázadni a mostoha bánásmód ellen. És ez a napok előrehaladtával csak durvul.

Ismét alapozással kezdtünk, közben ismét olyan témákat feszegettünk, amiket rendes körülmények között hanyagolunk. Miután minden elfogyott és a hangulat is kellő képen lesüllyedt, elindultunk befelé.

A biztitől ismét megkaptuk a szokásos beszólásokat mert már megint korán érkeztünk, közben pedig élvezhettük Nyuszifül béna barátnőjének a társaságát. Már az elején majdnem tiszta ragacs lettem valami szartól, amit a drága szürcsölgetett, mert annyira mutogatta magát, hogy elejtette a poharát. Egyből kihúztam magam, hogy ha most leöntöttél szívem, én kiviszlek innen. Végül egy dühös sóhaj és megjegyzés után hagytuk a francba.

Beérve megint megtámadtuk a bárt, meg Vattacukrot, akit jól megölelgettünk. Aztán le is cseszett, hogy mi az, hogy nem voltunk eddig. Békítőleg meghívtuk egy tequilára. Aztán a nagy beszélgetésben lemaradtunk a kezdésről és csak a második szám közepére kúsztunk be kerülgetve azt a pár embert akik nem félnek a fénytől meg a színpadtól. Kissé lapos volt a közönség, nagy részük denevérezett meg támasztotta a falat.  Ami azért fura volt, mert általában tombolnak. Mi is szétszórtak voltunk az elején, aztán ahogy fogyott a sör kezdtünk ráhangolódni a bandára meg egymásra. Nagyon jól el voltunk, táncoltunk meg röhögtünk, főleg a két szám közti szünetekben, amikor a banda egyes tagjai próbáltak értelmes mondatokat összerakni, némelyikük kevesebb sikerrel. Ilyenkor aztán mi is kommentáltunk hozzá, főleg egymásnak címezve a dolgokat, de ez valahogy mindig hangosabbra sikeredett a kelleténél. Mert üvöltesz. Mellettünk nem sok ember volt, pedig általában a végére már rányomnak színpadra. Nem tudom most mi volt, de nem is érdekelnek, mi jól szórakoztunk és ez a lényeg.

Koncert után kimentünk levegőzni, ahol megint megtalált minket pár ember. Volt aki csak jött gratulálni, hogy milyen jók voltunk, jó volt nézni, meg akadt olyan is aki még a videót is megmutatta amit rólunk csinált. Mert az elején a bandát akarta felvenni, de mi jobban néztünk ki, és csak háttérnek volt a banda. Hát, ő, köszi. Aztán ezzel az emberrel elég sokáig elbeszélgettünk, mindenféléről. Közben egyfolytában dicsért, és kinyögte, hogy tuti gyakorlunk otthon, mert ennyire egyszerre senki nem mozog, mint mi. Még egymásra se nézünk mikor más mozdulatba kezdünk. Hát barátom, pedig ez spontán jön. Aztán meg közölte, hogy mi ilyen őskövületek, dinoszauruszok vagyunk az alapján, amit meséltünk magunkról, hogy-hogy látjuk a dolgokat, meg miket szeretünk (pl. bakelitet hallgatni mert élőbb a hangzása…) és csinálunk.

Később elhagytuk a csávót valahol. Nem szeretünk sokáig beszélgetni, mivel bulizni mentünk oda. A következő nagyobb szünetünkön az egyik ott dolgozó biztivel dumáltunk. Mint kiderült már elég rég itt dolgozik. De akkor miért nem láttuk? Nos láttuk, csak nem a megszokott környezetben (lent) és megszokott ruhában volt. Vele is nagyon jól elbeszélgettünk. Egyfolytában nyomta a sódert mi meg sokszor már görnyedtünk a röhögéstől. Azért minket se kell félteni, tettünk a jókedvhez rendesen. Asszem kicsit átmentünk pasiba, mert hát amilyen megnyilvánulásaink voltak meg beszólásaink, azt még így nő szájából nem hallottam. Részemről nagyon élveztem a társaságát, és csak nehezen indultam meg befelé, hogy még egy kicsit táncikáljunk mielőtt lelépünk.

Lent elbúcsúztunk pocaktól is, aki hatalmas lendülettel lépett oda hozzánk és szinte beépített magába, olyan szoros ölelésben részesültünk. Szerintem aranyos húzás volt.

Fél órával zárás előtt léptünk le, mivel már úgy is csak metál szarok mentek, meg leginkább csak ücsörögtünk annyira elfogyott a szufla.

És már megint vakarhattunk le magunkról egy idegesítő csávót, aki ráadásul külföldi volt, így nem értett szart se abból, amit mondtam.

Ebben a két napban nagyon furcsák voltak az emberek. Vagy mi szoktunk el tőlük. Végül is sokszor meg ott van a jó oldala is ennek. Néha úgy érzem, mintha ufók lennénk, aztán kiderül hogy inkább egy különös állatfajhoz tartozunk. Csak azért, mert nem mindenhez úgy viszonyulunk mint mások…  

Na mindegy, mindenkinek meg van rólunk a véleménye, kinek rossz, kinek kevésbé rossz. És ez így van jól.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey