Élőholtak éjszakája

2014.05.

Ismét „óriási” lelkesedéssel indultunk neki az estének… tudjátok, csak a szokásos.

Ne értse félre senki, kurvára örültünk, hogy végre megint mehetünk Deccre, mivel már jó pár honapja szüneteltek és egy kicsit már kezdtek hiányozni. Ráadásul személy szerint azt hittem többet nem is látjuk őket. Legalábbis a megszokott felállásban semmiképp.

Az elő zenekar miatt aggódtunk egy kicsit, mert nem tudtuk, mennyire fognak tetszeni, és C részéről elég nagy elvárások voltak, miszerint csináljunk nagy bulit. Vagyis nem merészeljünk sörrel a kézben falat támasztani vagy tüntetőleg kivonulni. Megmondom őszintén nekem annyira a ’videóklippek’ alapján nem tetszettek. Valahogy nem tudom még most se megérteni, hogy mit is képviselnek, illetve mit próbálnak közvetíteni…

Most a szokásunktól eltérően kedvenc helyünknél ültünk le megküzdeni a sörünkkel, és próbáltunk egyensúlyozni a rosszullét keskeny határán. Közben megpróbáltunk jó társaság lenni, elkezdtünk dumálni, majd sztorizgatni az időközben megjelent J-vel és kíváncsian méregettük C barátait, hogy vajon ki tartozik az elő zenekar tagjai közé. Szerencsére C nem kezdte el bemutatni őket, mert hát úgy se lennének meg, szal tök fölösleges. C végig be volt sózva, és folyamatosan szekált, hogy mennyünk már le mert mindjárt kezdenek, hozzá teszem az a mindjárt, az több mint fél óra volt. Annyira kényelmes volt ott ülni, és nem koncentrálni senkire. Nem kellett figyelnem senkire, és nem várta el senki se, hogy válaszoljak olyan kérdésekre, amik nem is érdekelnek. Lényegében kényelmes volt agyilag punnyadni.

Miután megbirkóztunk a sörrel, levonultunk a ruhatárhoz, ahol már Marcona várt minket a túl korán jöttetek, mehettek is vissza szövegével, meg persze ismét mindenbe belekötött, amibe csak lehetett, így újabb 10 percig szívhattuk egymás vérét. Miután elszabadultunk megkerestük V-t, aki aztán sör mellé ránk tukmálta a szokásos Tequilát is, bár ezt ő sem úszta meg szárazon, aztán koncertkezdésig őt boldogítottuk. Nem kellett annyira győzködnie arról, hogy ne csak a ’betétes sör’ legyen, hanem Tequila is. Elég könnyen megadtuk magunkat.

Az élőzenekarra még időben sikerült beesni, csak valahogy nem találtuk a helyünket. Egyrészt túl kevesen voltak elöl. Másrészt valljuk be őszintén nem volt meg a hangulat, ráadásul nem ismertük a számokat se. Valamint feszélyezve éreztük magunkat, tekintve, hogy ott és akkor lényegében elvárták tőlünk a buli hangulatot. Az első három szám alatt csak hallgattuk a bandát, próbáltuk megtalálni a ritmust és hatalmas tempóban fogyasztottuk a sörünket. Szerintem ha még egy számot így lötyögünk végig C tuti kinyír. A végére aztán elég jól belerázódtunk és J-t is sikerült rávenni, hogy táncoljon velünk. Nekem a végére eléggé megtetszettek, bár ezt lehet az alkohol számlájára kéne inkább írni, de mindegy is, a lényeg, hogy sajnáltam, amikor befejezték, de hát ezzel még nem volt vége az estének, mivel utána mégis csak az a banda jött akiért igazából lementünk. Bár addig még hátra volt egy nagy szünet is, amit kint töltöttünk dumálással. Nem ez volt a legrosszabb elő zenekar amit valaha hallottunk, de valami még hiányzik belőlük. Nem tudom pontosan megmondani, hogy az erő vagy az összeszokott munka, de egyelőre elégé szét vannak esve, és nem érzik jól magukat a színpadon. Legalábbis nekem ez volt a benyomásom.

Mikor visszataláltunk a banda már játszotta az első számot, mi meg csak pislogtunk meg tanácstalanul néztünk egymásra, hogy ez most mi. Úgy gondoltam van még időnk, ezért a pultnál meg is álltunk, még utánpótlásért.  Még csak beállnak? Vagy ez már a koncert? Már a tömegre is nézelődtünk, hogy hátha okosabbak leszünk, de ők nem valami nagy segítség, mivel mindenki csak állt mint fasz a lakodalomba. A bandával meg még nincs hatékony kommunikációnk, me’ valahogy állandóan félreértjük egymást, pedig néha próbálnak segíteni. De tényleg! A kezdeti zavar után aztán rájöttünk, hogy ez már bizony a koncert és némi helyezkedés után elkezdtünk bulizni. Mindig én kerülök az agresszív, elvakult némberek elé. Valahogy állandóan a véremet akarják. Legalább is szemmel tuti megint kinyírtak. Baszott jó volt! Már nagyon hiányoztak. Amikor az énekes belekezd egy számba hát én mindig beleborzongok és hatalmas vigyor kúszik föl az arcomra, miután sikeresen megfejtem, hogy mi is jön éppen. Belőlük meg aztán pláne sosem elég. Épp ez az! Ők magabiztosak, és látszik, hogy jól érzik magukat! Elhiszem nekik, hogy ott abban a pillanatban csak a zenével szeretnének foglalkozni, és semmi mással. Élnek.

Egyikünket se érdekelte, hogy mi van körülöttünk, nem volt kedvem azzal foglalkozni, hogy a körülöttünk lévők is jól szórakozzanak.

Persze a részünkről most sem maradhattak el a kommentek, mikor a színpadom megszólalt valaki, vagy csak úgy egymást szórakoztattuk amikor épp volt egy kis szünet.

Persze mint minden jónak ennek is vége lett, de nem értünk rá keseregni, mert kedvenc DJ-nk jó számokkal marasztal minket, és J is húzott vissza táncolni, mert hogy Ő még bulizni akar. Teljesen felpörgött, öröm volt nézni. Jól érezte magát.

Miután egyelőre elfogytak a jó számok kicsit kimentünk levegőzni. Dumáltunk, meg C csinált pár képet. És mintegy jó hangulat levezetéseként kezdődtek a problémák.

Az elő zenekaron belül volt némi összezördülés és mivel C pasija a banda énekese ezért hát mi is belekeveredtünk. Próbáltuk velük megbeszélni a dolgokat meg meghallgatni a felmerülő problémákat és megoldást találni rájuk. Így mi keveset buliztunk, aztán meg el is keveredtünk egymástól Angieyvel. Mindig keresni kellett valakit. Mert hát senki nem maradt ott ahol hagyta az ember, amíg összeszedte a másik két elkavarodott embert. A szemébe nézel, megmondod neki, hogy maradjon itt amíg te oda viszed a többieket, bólint, megfordulsz… és eltűnik. Fél perc alatt. Kibaszott szabaduló művész az összes. Én a végére föladtam, J-vel elvonultunk táncolni, aztán csatlakoztak hozzánk szép sorba a többiek is, majd megint mindenki szétszéledt. Én mindig próbáltam azzal el lenni aki éppen a közelemben maradt. Majd miután a baráti kör lelépett végre megbeszélhettük a dolgokat Angiey-vel is, ami már majdnem veszekedésbe ment át, mert mindketten próbáltuk megmagyarázni az álláspontunkat a bandán belüli konfliktusról. Mindketten az: Én értem, de… mondattal válaszoltunk. Aztán fáradtan visszakullogtunk táncikálni, mert még volt két óra zárásig, amit ki kell használni. Majd irány haza és kóma.

Égjen a pokol, hadd dolgozzanak az angyalok!

Puszi és csók Alice & Angiey