Valami véget ért

2013.10.... ....  .. .... ........

Szeretjük ezt a bandát, akik sajnos most az utolsó koncertjüket nyomták le. Éppen ezért nagy bulinak ígérkezett és semmi képen nem akartunk lemaradni róla bár eléggé elfáradtunk a fél napost parasztkondi után.  Fát pakoltunk. Tényleg fárasztó volt. Igazából nekem nem volt nagyon kedvem menni, de mégis csak ez az utolsó koncertjük…

C-vel gyorsan megbeszéltük a találkozó helyszínét ahol is végre megismerhettük a pasiját, akivel tovább bővítettük dilis kis társaságunkat. Egyáltalán nem lóg ki közülünk, és ez kellemes csalódást jelentett számunkra, hogy végre nem egy olyan pasi került a képbe, aki szét akar minket választani, vagy a barátnőjét akarja tőlünk megóvni. A megbeszélés gyorsan ment. C mondta, hogy mikor és hol. Mi feltétel nélkül elfogadtuk, mert nem voltunk a helyzet magaslatán. Akkor még csak a fáradság miatt.

Miután megérkeztünk a találkozó helyszínére és sikeresen elültük a seggünket a várakozástól (fél órával előbb értünk oda) végre befutottak C-ék kicsit feszült aurával, valljuk be őszintén, nálunk sosem lehet tudni, hogy reagálunk az adott szituációra vagy emberre, és nem rejtjük el ellenszenvünket a másik fél elől, ha nem tetszik a viselkedése vagy csak egyszerűen nem szimpatikus. Szerencsére F nem próbált meg jópofizva a képünkbe mászni vagy elterelni a közelünkből C-t, szal felírhatunk neki egy plusz pontot. A nagy izgalomra rögtön előkerültek a sörök, majd miután ezeket gyorsan lehúztuk elővettük kedvencünket Jacket ami aztán jó hangulatot csinált és végre sikerült mindenkinek teljesen felengednie mire a parkba értünk.

Jack igazán jó barát. Azonnal a társaság középpontjába kerül, és mindenkivel megszeretteti magát. Vele könnyű feloldódni.

Talán  ¾ óra beszélgetés és ücsörgés után nagy nehezen aztán megindultunk és megpróbáltuk nagyobb borulás nélkül megtenni azt a pár métert, ami még hátra volt uticélunktól.(Bár lehet hogy ezzel csak én küzdöttem) Mikor megláttam a bejáratot, kicsit meglepődtem. Általában mikor mi odaérünk, már vannak egy jó páran kint akik cigiznek és beszélgetnek de most senki. Vagy mi jöttünk korán, vagy elkéstünk és már javában tart a koncert, de az is előfordulhat, hogy eltévesztettük a napot (ennek láttam nagyobb esélyét) de egyik sem. Egyszerűen nem volt szinte senki, mint kiderült miután sikerült letámolyogni a veszélyes mozgólépcsőkön.

Még az úgynevezett kemény mag is hiányzott. Basszus! Eddig minden fellépésükön ott voltak és vérben forgó szemekkel néztek ránk. Most meg… amikor (szerintem) tényleg fontos lenne, hogy ott legyenek, elmennek egy másik koncertre. Vagy csak kiment a fejükből? A visongó hülye picsáknak? Akik az folyton az ismert emberekkel való kefélést keresik?

Végigmentünk a szokásos körön és mivel még mindig nem kezdődött a koncert leültünk beszélgetni, aztán mindenkinek nikotinéhsége támadt, úgyhogy kimentünk cigizni. A ruhatárnál összefutottunk C egyik ismerősével, aki szinte egész este velünk maradt. Elég későn kezdődött a koncert. Gondolom várták, hátha letéved még valaki. Nem voltunk valami sokan, persze mi azonnal bevetődtünk az első sorba és egy szép kis sorfalat alkottunk a színpad előtt. Mögöttünk meg a denevérező „tömeg”. Az ilyenek minek jönnek koncertre? Hogy felvágjanak azzal, hogy ismerik a bandát? A koncert nem volt rossz de hiányzott az a megszokott hangulat. Valahogy hiányzott belőle a lendület és az öröm, amivel mindig játszottak és levegőben érezni lehetett egy kis feszültséget is. Hiányoztak a poénok, a vicces kis felkonfok, az egymásnak való beszólogatások. Sok mindenre nem emlékszem belőle, mint ahogy általában a koncertek többségére, valahogy a kép és a hang egy jelentős része elvész valahol út közben és csak pár foszlány marad meg, egy-egy érdekesebb jelenet, amint táncolunk, néhány csaj amint minket próbál utánozni, F esőtánca, ami felé nagyban mutogatok és üvöltök a csajoknak, hogy figyeld, figyeld! Amire aztán mindenki más is tudja hogy mit kell nézni,aztán koncentrálok az énekesre aki éppen a bandát mutatja be és elhangzik a nevük is: Deccc … amin megint jót szórakozunk és ha jól láttam az énekes is eleresztett egy lesajnáló mosolyt, aztán egy másik bandatag aki éppen az énekest szeretné bemutatni akinek köszönhetően Ő majdnem lenyeli a mikrofont,aztán a szendvicstáncunkra a csajokkal utána arra eszmélek hogy már vége is van. Na persze ezeket a jeleneteket különféle érzések kísérik, olyanok mint a bizonytalanság-mert még a második számnál sem találom a ritmust, aztán az öröm, a felszabadultság, elégedettség és egy kis fáradság. Szal lényegében jól szórakoztunk, ami ki is ült az arcunk egy állandó, levakarhatatlan vigyorban. Mindezek ellenére hiányzott a koncertből az a megszokott életöröm. Valahol elhagyták a színpad felé vezető úton. Azért is szerettük ezt a bandát, mert látszott rajtuk, hogy szeretik amit csinálnak. Nem a pénz miatt álltak a színpadon (kis hazánkban a R n R műfajában senki se a zsé miatt nyomja…) Jól éreztük magunkat, de valami nagyon hiányzott.

Koncert után rock diszkó hajnalig kedvenc Dj-nkel amin megállás nélkül táncoltunk és ittuk a vodka-sörünket, meg még ki tudja mit. Írszar közben megint sikerült egy kisebb kört összetákolni mivel most kevesen voltak és még kevesebben voltak a bátor önkéntesek. Amint elkezdődött az írszar a legtöbben arrébb húzódtak a közelünkből (ők már sejtettek valamit). Ő bajuk, pedig szerintem poén ott ugrálni a körben tök idegen izzadt és részeg emberekkel (aminek mi is vagyunk) aztán néha kettesével összekapaszkodni és forogni majd párcsere és megint forgás és közben üvölteni a dalokat a csekély szövegismereteddel és/vagy angol tudásoddal meg persze levegőhiánnyal küszködve. Az ilyen zenének ez a lényege. Mindegy, hogy ugrálsz rá vagy verekszel, teletölt energiával! Nem kell szégyenlősködni. Akikkel lenyomtuk ezt a pár számot azok továbbra is a közelben maradtak, néha csak odafordultak és felénk üvöltötték az éppen aktuális szám szövegét, amit mi néha viszonoztunk, vagy odaugráltak és átölelve minket táncikáltak egy keveset és/vagy a fülünkbe ordították a szöveget majd tovalibbentek. Páran ismét megcsillogtatták „tánctudásukat”és személyiségük egy-egy érdekes darabkáját. Láttunk teknőst, aki a hátán cipelte hátizsákját és úgy próbált táncolni, Rongybabát, aki úgy táncolt vagyis inkább fordult egyik oldalról a másikra, hogy közben a karjai csak lifegtek mintha érzéstelenítve lennének, és persze az elmaradhatatlan vissza a fára emberek és a néptáncosok. Persze Alice is elővette a majom figurát megmutatva, hogy szerinte hogy néz ki…

C-ék hamar leléptek, nem bírták azt a mennyiségű alkoholt, amit megittunk. Még az energiaital sem segítette őket, mondjuk a javát szerintem, mi ittuk meg. Mi zárásig maradtunk, aztán a szokásos kajálás majd nagy nehezen haza. Alig bírtuk rávenni magunkat az indulásra.

Azért le a kalappal a banda előtt. Mindazok ellenére, hogy csak ennyien voltak jelen, próbálták mosolyogva végignyomni a koncertet. Továbbá tisztelet azért, hogy felismerték, abba kell hagyniuk, és nem próbálkoztak beugró emberekkel. Látszott rajtuk, hogy imádtak a színpadon lenni, de mindezek ellenére rájöttek, hogy abba kell hagyni mielőtt tönkretennék a róluk alkotott képet. Így maradnak nekünk a felejthetetlen koncert snittek és érzések.

Csók és puszi, Alice és Angiey