Nincs igazi zene gitár nélkül

Tavaly volt szerencsénk ellátogatni a szigetre.

Egy héten keresztül minden nap bulira számítottunk. Én naivan arra gondoltam, hogy életünk legnagyobb rock n roll élményében lesz részünk. Hát tévedtem.

A legtöbb sátorban gépzenét játszottak. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha ezt a műfajt tolerálnám. A legnagyobb problémám ezzel a zenével, hogy 19 szám ugyan arra az alapra épül.

Nem vagyok zenész, de azt hallom, ha valami nem stimmel. Szeretem a dob és a basszus dübörgését, valamint véleményem szerint NINCS ZENE GITÁR NÉLKÜL. Félreértés ne essék, nem becsülöm le a gombok nyomogatásának tudományát, de nem véletlen, hogy manapság ennyi zenésznek mondott DJ szaladgál az utcán. Hol vannak a régi szép idők, mikor csak egy bizonyos „vizsga” letételével nevezhette magát a hangok mesterének valaki?

A rádiók is ezt a műfajt részesítik előnyben. Biztosan sokkal egyszerűbb összekötni ezeket a „dallamokat”. Nekem szükségem van arra, hogy egy dalban érezzem az életet.

Egy igazán jó dallam olyan, hogy elveszel benne, belefészkeli magát a fejedbe, és ott marad. Valahányszor meghallod új élményt ad, de e mellett visszarepít oda, mikor életedben először hallottad. Ha mindehhez még egy élő előadás is társul, akkor kész a feledhetetlen élmény. Bárki bármit mond, nem lehet egy számot kétszer ugyan úgy lejátszani. Benne van a zenész éppen ott elkapott érzése. Lehet egy szám címe, hogy Porn Star Dancing, ha az énekes azt éppen aktuális szerelmének énekli, máris más hangzást kap.

Ezzel ellentétben az említett műfaj dalai ­– volt szerencsém jó párszor meghallgatni, még „Élő” előadásban is­­ – ugyan olyannak találtam mindannyiszor. Az első öt alkalommal még talán azt is mondhatnám, hogy tetszett (vagy az első öt szám… lényegében ugyan az, hogy egy számot ötször vagy ötöt egymás után egyszer), de egy idő után kifejezetten fejfájást kapok tőlük.

Ezzel ellentétben egy jó kis gitárszóló akár meg is szünteti azt. Ha rossz hangulatom van, meghallgatok egy igazi hangszerekkel összerakott nótát – nem is feltétlenül rockot – és gyógyít. Elrepít, kiszakít abból a pokolból, amibe épp belesüllyedtem. Egy jó kis gitárszóló vagy dobszóló pedig igazi extázis.

Nem vagyok maradi. Ugyan úgy töltök le zenéket, hallgatok rádiót, de a számítógép „zene” zavar.

Ezek után nem véletlen, hogy az Írsátor és a Tribute Színpad között ingázva töltöttük azt a pár napot.

Égjen a pokol, had dolgozzanak az angyalok!

Csók és puszi Alice & Angiey